Trombózis?

Tisztelt Doktornő! 37 éves, 73 kg és 160 cm magas nő vagyok. Kondícióm nem túl jó, ülőmunkát végzek. Egyáltalán nem sportolok, néha sétálni szoktam. Pár nappal ezelőtt intenzívebb testmozgást végeztem (ellpszis tréner), bár csak rövid ideig tartott. Nem tudom, hogy ezzel összefügg-e a problémám, de kb. két napja égő érzésem van mindkét combom hátsó részén, ami pl. törökülésben kissé feszítő is, néha a vádlim hátsó részén is van fájdalom, pl. ha megpihenés után újra lábra állok, de éreztem már fájdalmat a lábszáraim külső részén is. Az égő érzés üléskor, fekvéskor, illetve a lábak hajlításakor is megvan, hol erősebben, hol nem annyira intenzíven. Éjszaka tudok aludni, nem érzem a fájdalmat. Állva, sétálva kicsit jobb. Előfordul, hogy a fájdalmat a két combom belső részén is érzem. Néha az égő érzés a térdemet, és hátul a térdhajlatot is érinti. A végtagjaim nincsenek bedagadva, nem pirosak, nem érzem melegnek őket. Gyakran fáj a, derekam is, bár ilyen irányú vizsgálatokon még sosem voltam. Családomban tudomásom szerint nem fordult még elő trombózis. Kicsit aggódom, hogy mitől lehetnek az említett panaszaim. Panangin forte-t szedek, más gyógyszert nem. Néhány napja vizsgáltak kardiológián, ahol mindent rendben találtak, illetve idén április elején volt egy nőgyógyászati kisműtétem (missed ab). Vérnyomásom, pulzusom normális. A dohányzásról 5 hónapja leszoktam. Milyen vizsgálatokra lenne szükség, hogy az okok kiderüljenek, mi állhat panaszaim hátterében. Erősen szorongó típus is vagyok, mellyel kezelésben is részesültem. Előre is köszönöm válaszát.

Dr. Szanyi Andrea válasza Alsóvégtag panaszok témában

Kedves Kérdező! Panaszát néhány napig okozhatja az ellipszis tréner használata. A leírt több ponton jelentkező fájdalom nem jellemző mélyvénás trombózisra. A fájdalmon kívül a mélyvénás trombózisnak egyéb jelei is vannak, melyek Önnél nem jelentkeztek. Ettől függetlenül bizonyos vizsgálatokkal (vérvétel során D-dimer vizsgálat, alsó végtagi vénás Doppler vizsgálat) lehet csak egyértelműen kizárni a mélyvénás trombózis lehetőségét. Leírt panasza inkább izomfájdalomnak, izomhúzódásnak felel meg, melyet izomlazító gyakorlatokkal is lehet csökkenteni. Hasonló edzések után javaslom izomnyújtó gyakorlatok végzését, ha ez jelenleg nem történt volna meg.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. július 18.

Kérdések és válaszok: Visszérbetegség

Zselé lábak
Tisztelt Doktor úr / Doktornő! 9-10 hónapja fedeztem fel az alábbi furcsa tüneteket: , mintha hullamozna a labam alatt a talaj, mintha terdtol lefele az...
Porckorongsérv, zsibbadás, hidegérzet
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Azt szeretném megtudni, hogy a combomat a térdemig hidegebbnek érzem a bal lábamon, mint a jobbon, és mintha kicsit zsibbadna, ezt...
Combon lévő "gödrök"
Tisztelt Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a combomon 12 éve már biztos, hogy megtalálhatók (mellékelt kép) ezek a "gödrök", mélyedések.. Csak...
Seprűvéna a háton
Tisztelt Doktornő! Nyáron vettem észre a hátamon értágultokat. Az immunológus azt mondta, nem autoimmun eredetű, sima seprűvéna, valószínűleg örökletes. A...
Visszértágulat?
Lassan 5 hónapja van külső bokám környékén elszineződéses duzzanat, kisebb sebesedésel, még elviselhető fájdalommal. Két érsebészeti vizsgálat (color duplex)...
Időszakos érelzáródás
Kedves Doktornő! Sokféle szerteágazó tünetem van, felsorolni itt lehetetlen, de keringési probléma mindent magyarázhat, a panaszok testhelyzetfüggőek, állva...