Magömlés probléma

Jó napot! Érdeklődni szeretnék az állapotom felől. Párkapcsolat hiányában körülbelül heti 2-3 alkalommal maszturbáltam egészen 28 éves koromig, ez talán nem számít nagyon soknak, mert mások naponta sokszor is csinálják. Olvastam, hogy ez nem tesz jót a szervezetemnek még így sem, és más személyek tanácsára is teljesen abbahagytam, hogy ne legyen olyan problémáim, mint amelyek előjöttek régebben, hogy partnerrel esetleg nem lesz olyan érzés, olyan intenzív a dolog, mint amihez hozzászoktattam magam, ami potenciaproblémákhoz vezetett. (Amúgy jártam már teljes urológiai vizsgálaton és mindent rendben találtak nálam szervileg) Mióta abbahagytam a maszturbálást (9hónapja) azt vettem észre, hogy első 3-4 hónapban semmi jelentős nem történt, de a 6. hónaptól kezdve már kb másfél havonta éjszaka magömlésem van, ami soha előtte nem történt meg. Az lenne a kérdésem, hogy az normális, hogy maszturbálás nélkül 1-1, 5 havonta egyszer egy kontrollálatlan magömlés következik be éjszaka alvás közben? Azután rá 2-3 napra ismét, majd megint másfél hónap szünet és megint kezdődik. Mert ugye az lenne a cél, hogy kicsit gyűljön össze az energia erre a területre és ne pazaroljam el, hogy igazi szex közben ne valljak majd kudarcot, mert nekem picit több idő kell a regenerálódásra, mint más férfiaknak. Ha probléma ez a magömlés (ami igazából csak átlátszó ondónak tűnik, és nem szép fehér sperma, mint maszturbáláskor volt anno) akkor kérem írja meg tanácsát, hogyan tudom megfelelően karbantartani magam ezen a területen, valamint mit lehet tenni, hogy ne ilyen sűrűen legyenek magömlések mert igencsak kellemetlen dolog, és szerintem másnak nem ilyen sürjen fordul elő annak ellenére, hogy nem könnyít magán. Hálásan köszönöm válaszát!

Dr. Papos István válasza magömlés témában

Igen, normális az éjszakai magömlés, amennyiben sem maszturbáció sem közösülés nem történik hónapokig.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. március 02.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Szűz fiú és a művagina
Tisztelt Doktor Úr/Nő! 24 éves szűz fiú vagyok. Szeretnék már lassan barátnőt, de félek, a tapasztalatlanságom miatt. Korai magömlésem is van és a makkom is...
Miért nem tud kielégülni?
Kedves Doktornő/úr! Rendszeres szexuális életet élünk a barátommal.Óvszert használunk és tudom, h zavarja őt. Volt már olyan eset, amikor nem tudott...
Éjszakai magömlés
Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő! 18 éves vagyok és MINDEN éjszaka jelentkezik nálam magömlés(még akkor is ha azt megelőzően végeztem önkielégítést). Kb.: heti...
Nem tudok elélvezni
Van minden este reggel merevedésem és kivánom a partnerem, de ha eggyütt vagyunk nem tudok elélvezni ha kell egy óráig is tudom csinálni megszakitásokkal, de...
Szexualitás
Tisztelt dr Úr Hölgy. Rendszeresen élünk házaséletet a párommal, de sajnos magömlés ritkán van kb3-4 naponként, de a szeretkezés minden napos és gyönyörű, de...
Orgazmus késleltetése
üdvözlet a kérdésem: Mikor barátnőmmel át tértünk az óvszer nélküli szexre akkor hamar elmegyek szex közben még óvszerrel 30 perc simán volt most 5 perc is...