Sugárterápia

Kedves Doktor Úr! Édesanyámnál 2019 januárjában tüdődaganatot diagnosztizáltak. Egy 15-20 mm daganatról volt szó, viszont gyenge egészségi (főleg a tüdeje kapacitása) állapotára való tekintettel nem műtötték meg, kemót nem kaphatott, így sajnos csak palliatív sugarat kapott a célzott helyett, mindösszesen 10 db-ot. A terápia után azt mondta a doktornő, hogy ennyi, nem tudnak mit tenni (körülbelül 1,5 -2 év, amit jósolt, ezt azért szerencsére túléltük). Nem akartam beletörődni, de mindenhol falba ütköztem. Első körben az SBRT szerettük volna, amit a tüdőgyógyász javasolt és még a mai napig nem értem, hogy miért nem kaphatta, hiszen az "biztos" 5 év a másikkal szemben. Közben érkezett a Covid és 2020 májusától nem voltunk Ct vizsgálaton, nehogy még ezzel is megfertőződjön és a doktornő különben is azt mondta, hogy nincs értelme semminek, mert nem tudnak mit kezdeni vele, mivel túl gyenge. Egész jól el is voltunk ez idáig., De most nehezen tud beszélni és a gégész azt mondta valószínű a tüdődaganat hatása a hangszál bénulása. Gége daganata szerencsére nincs. Kérdésem, hogy most mit tegyek? Van értelme a Ct-nek? Kaphat esetleg a tüdejére még sugarat? Azért írom, hogy mit tegyek, mert édesanyám sajnos nem tud mit intézni, szegénynek az egészségi állapota E kategóriába tartozik, és szinte mindent én csinálok vele, amire szüksége van. Nem szeretném, hogy meghaljon, ezért ha még sugarat kaphatna a tüdejére, akkor én értelmét látom, hogy induljunk újra. Kérem segítsen válaszával! Válaszát köszönöm! Tisztelettel.

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőrák kezelése témában

Kedves Kérdező! Amennyiben az előző sugárkezelésnek volt hatása, a daganat csökkent, akkor is csak abban az esetben kaphat ismét sugárkezelést édesanyja, ha nem kapta meg a maximális dózist. Ezt sugárterápás szakorvos tudja megmondani. A daganat kiterjedésének, méretének ellenőrzésére elsőként elegendő egy mellkas röntgen. CT vizsgálatot akkor szükséges végezni, ha aktív onkológiai kezelést terveznek. A lehetséges kezelésekről minden beteg esetében egy több szakorvosból álló csapat dönt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. december 04.

Kérdések és válaszok: Tüdőrák

Gyengeség tüdődaganat remisszió után
Párom 57 éves. Egy éve diagnosztizálták III-IV stádiumú tüdődaganattal. Kapott kemoterápiás kezelést,sugár terápiát. Jelenleg jól van a ct-i regressziót...
Tüdőműtét utáni látogatás
Tisztelt Doktornő! Az édesanyámnak egy hónap múlva lesz tüdő műtétje. Pár hónapja kórházba került epegörccsel, azután pedig készült egy CT felvétel, amin...
Tüdődaganat
Tisztelt Doktor Nő! Az alábbi leletemről szeretném megkérdezni, hogy pontosan mit is az, amit találtak nálam illetve jó vagy rossz indulatú lehet-e! A jobb...
Tüdőrák gyanú?
Üdvözlöm! Édesapám két és fél évvel ezelőtt átesett a Covidon, elég durva tünetekkel. Kórelőzmény: 2021. 45-50% COVID-19 pneumonia miatt kórházi kezelés...
Cyfra 21 folyamatosan emelkedik
Tisztelt Doktornő! 31 éve dohányzom. Pár évvel ezelőtt kértek Cyfra 21 tumormarkert, ami 0,5 alatt volt. Majd tavaly novemberben ismét csináltattam, akkor...
Tüdőrák, gégerák
Kedves Doktornő! Legyen szíves a leletet véleményezni. Mik a kilátások a jövőre nézve? Meddig élhet még így el édesapám? Tisztelettel.