Tüdőrák mellett egyéb panaszok, vagy a daganat okozza?

Kedves Doktornő! Édesapám 64 éves, dohányzó (napi 20 szál), édesapja tüdőrákban hunyt el. Édesapám tüdőrák diagnózisa jelenleg folyamatban van, az első bronchoscopia, mintavétel negatív lett, a héten történik annak ismétlése. Mellkas rtg, hasi UH és CT a csonkalebeny (bal oldal) primer térfoglalását (51 x 39 x 84 mm) és mellékvese áttétet (43 x 28 x 47 mm) állapított meg, a mediastinumban és a hilusokban nyirokcsomók meg vannak nagyobbodva, illetve szintén bal oldalt a XI. borda mellett talált még a CT egyéb, relatíve kisebb (51 x 15 x 27 mm) elváltozást. Orvosi segítségért viszont fokozott éjszakai izzadás miatt fordult, majd rövid időn belül elkezdett lázasodni (nem ritkán és kitartóan is képes 39 fok fölött maradni és nagyon nehéz csillapítani), amely tünetek azóta is megkeserítik a mindennapjait, és már a kezdetben sem túl biztató vérképét még tovább rontotta e két tünet. Jelenlegi orvosi felügyelete nem ad okot elégedetlenségre, hiszen gyorsan intézkednek a megfelelő vizsgálatokra időpontokat kérni, amelyeknek viszonylag hamar eredményei is vannak. A kérdésem, vagy inkább kérésem, amiért Önökhöz fordultam az, hogy kicsit túltekintve a daganatos elváltozás (ok) on nem lehetséges, hogy más probléma is állhat a tünetei hátterében, csak a daganat megléte miatt nem tekint tovább a jelenlegi orvosi csoport? Pl. a jelen vizsgálatok előtt egy hónappal kb. a jobb csukló ízületének fájdalma miatt járt vizsgálatokra, amely megállapította, hogy „eltűnt” onnan a porc, de további vizsgálatok nem történtek. Édesapám attól tart, hogy úgy kimerül a szervezete, hogy a daganatos kezeléseket az általános állapota miatt már nem javasolják majd, ha egyáltalán eljut odáig. A kérdés az, hogy milyen irányban induljunk a hétköznapjait sújtó láz és fokozott izzadás kivizsgálása okán, ha az nem egyértelműen a daganatnak tudható be, illetve a fokozott izzadásnak a lázhoz van köze vagy attól független? A láz minden nap jelentkezik, de pl. a vizsgálatra járós napokon nehezebben kezelhető és magasabbra emelkedik.

Dr. Baki Márta válasza Tüdőrák kivizsgálás témában

Tisztelt Levélíró! A daganatok körül szinte minden esetben látunk gyulladásos elváltozásokat. Ezért a szokásos laboratóriumi vizsgálatok: süllyedés, C-reaktív protein (CRP), prokalcitonin, stb… nem tud különbséget tenni a szervezet egyéb területén kimutatott gyulladás és a daganat körüli gyulladás között. Erre a PET-CT sem alkalmas, mert olyan helyen veszi fel fokozottan az izotópot, ahol nagyobb az anyagcsere, s ez lehet egy általános gyulladás vagy a daganat körül kialakult gyulladás következménye is. Sajnos a vérkép alapján gyakran csak az látszik, hogy emelkedik a fehérvérsejtszám, s annak különböző összetevői között megváltozik az arány. Esetleg, ha nagyon eltér a normális összetevőtől a fehérvérsejtek különböző aránya, az utalhat vérképzőszervi elváltozásra. Természetesen ki kell még zárni egyéb szervek betegségét, nagyobb gyulladásokat, esetleg tályogot, amit a későbbiek során a kivizsgálás keretén belül el fognak végezni. Tudunk kell, hogy van-e a vesében, májban, stb… egyéb helyeken elváltozás. Feltételezem, hogy tüdőgyógyászaton történik édesapja ellátása, s a kezelő orvosnak tudnia kell a lázakról. Abban az esetben, ha ezek elég magasak (levele alapján 39 fokos is lehet) és csak az izzadás kíséri, akkor meg lehet próbálni egyéb gyógyszerek adását (például kortikoszteroidok). Az izzadás, gyengeség szintén a lázzal összefügghet. Véleményem szerint a további képalkotó és laboratóriumi eredmények kizárhatnak a szervezetben egyéb eltérést is, ami a lázakat és az izzadást illeti. Tisztelettel: dr. Baki Márta

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. október 15.

Kérdések és válaszok: Tüdőrák

Gyengeség tüdődaganat remisszió után
Párom 57 éves. Egy éve diagnosztizálták III-IV stádiumú tüdődaganattal. Kapott kemoterápiás kezelést,sugár terápiát. Jelenleg jól van a ct-i regressziót...
Tüdőműtét utáni látogatás
Tisztelt Doktornő! Az édesanyámnak egy hónap múlva lesz tüdő műtétje. Pár hónapja kórházba került epegörccsel, azután pedig készült egy CT felvétel, amin...
Tüdődaganat
Tisztelt Doktor Nő! Az alábbi leletemről szeretném megkérdezni, hogy pontosan mit is az, amit találtak nálam illetve jó vagy rossz indulatú lehet-e! A jobb...
Tüdőrák gyanú?
Üdvözlöm! Édesapám két és fél évvel ezelőtt átesett a Covidon, elég durva tünetekkel. Kórelőzmény: 2021. 45-50% COVID-19 pneumonia miatt kórházi kezelés...
Cyfra 21 folyamatosan emelkedik
Tisztelt Doktornő! 31 éve dohányzom. Pár évvel ezelőtt kértek Cyfra 21 tumormarkert, ami 0,5 alatt volt. Majd tavaly novemberben ismét csináltattam, akkor...
Tüdőrák, gégerák
Kedves Doktornő! Legyen szíves a leletet véleményezni. Mik a kilátások a jövőre nézve? Meddig élhet még így el édesapám? Tisztelettel.