Foglalkoznom kéne a véres köpettel?

Tisztelt Doktornő! Nem találtam pontos szakterületet felsorolva ezért ide írtam. Az elmúlt hetekben kicsit többször köhögtem fel fehéres váladékot, azonban a tüneteim ilyen téren inkább csendes reflux-hoz hasonlítanak, de ennek következtében gyakran köhögök erőltetetten is. A véroxigén szintemet egyszer megmértük ahol 97 volt az érték. Tudtommal ez egy normális értéknek számít. Viszont az utóbbi 1 v 2 hétben többször köhögtem fel sűrü zöldes váladékot is. Előtte gyakran menettem a szobámba a légkondicionálót, ezért annak tudtam be a dolgot. Viszont a mai napon, amikor köhögtem egy keveset éreztem, hogy felköhögtem kis váladékot, ami sajnos a torkomra ragadt belül. Ezt elég erőteljes durva köhögéssel próbáltam onnan eltűntetni, ami végül is sikerült. Ezután kicsit ismét rám jött az inger mert valamennyire éreztem, hogy még van egy kis váladék a torkomon, de amit ezután felköhögtem kissé megrémített ugyan is egy apró kis véres rész volt benne (ez látszik is a mellékelt képen). Illetve egy másik problémám, hogy tegnap kissé fel voltam puffadva és itthon ajánlottak nekem egyfajta esszenciális olajat, ami ennek segít (mostmár tudom, hogy ezeket sehogy se ajánlott lenyelni), de magán a dobozán az volt, hogy szabad, valamint, hogy ezt vízben tegyük. Viszont sajnos én nem olvastam el és 2 csepp DoTerra Zengest nevű olajat magában bevettem a számba és lenyeltem, de mivel nagyon erős volt ittam rá sok vizet és öblögettem is. A kérdésem az lenne, hogy tudom, hogy ezek veszélyesek mert nagyon koncentráltak és akár kemikális égést is tudnak okozni a szájban vagy nyelőcsőben. 2 csepp olajtól maga, mennyi esélyt lát erre? Illetve lehetett a kis véres köpet pusztán az erős köhögés eredménye? Azóta nem köhögtem fel ilyet. Válaszát elöre is Köszönöm!

Dr. Hangonyi Csilla válasza véres váladék felköhögése témában

Kedves Kérdező! Az Ön által említett olajat nem ismerem, de amennyiben nem sav, vagy lúg, 2 csepp nem valószínű, hogy károsodást okoz . A véresen festenyzett felköhögött váladék előfordul légcső, torok, vagy hörgő gyulladásnál, főleg erőltetett köhögés esetén. Ha nem ismétlődik, nem kell semmit tenni, ha több alkalommal előfordul tüdőgyógyászati vizsgálatot javaslok. Hurutos köhögés esetém, főleg.ha nehéz a váladékot felköhögni szedjen vény nélkül kapható nyákoldó készítményt. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. augusztus 07.

Kérdések és válaszok: Tüdőrák

Gyengeség tüdődaganat remisszió után
Párom 57 éves. Egy éve diagnosztizálták III-IV stádiumú tüdődaganattal. Kapott kemoterápiás kezelést,sugár terápiát. Jelenleg jól van a ct-i regressziót...
Tüdőműtét utáni látogatás
Tisztelt Doktornő! Az édesanyámnak egy hónap múlva lesz tüdő műtétje. Pár hónapja kórházba került epegörccsel, azután pedig készült egy CT felvétel, amin...
Tüdődaganat
Tisztelt Doktor Nő! Az alábbi leletemről szeretném megkérdezni, hogy pontosan mit is az, amit találtak nálam illetve jó vagy rossz indulatú lehet-e! A jobb...
Tüdőrák gyanú?
Üdvözlöm! Édesapám két és fél évvel ezelőtt átesett a Covidon, elég durva tünetekkel. Kórelőzmény: 2021. 45-50% COVID-19 pneumonia miatt kórházi kezelés...
Cyfra 21 folyamatosan emelkedik
Tisztelt Doktornő! 31 éve dohányzom. Pár évvel ezelőtt kértek Cyfra 21 tumormarkert, ami 0,5 alatt volt. Majd tavaly novemberben ismét csináltattam, akkor...
Tüdőrák, gégerák
Kedves Doktornő! Legyen szíves a leletet véleményezni. Mik a kilátások a jövőre nézve? Meddig élhet még így el édesapám? Tisztelettel.