Tüdőrák és mellékveseáttét

81. éves apósomnál tüdőrákot állapítottak meg, a mellékvesében pedig áttét daganat van. Azt mondta a kezelőorvos (tüdőgyógyász), hogy kemoterápiát és sugárkezelést sem kap. Nem tudom, miért. Én azt olvastam interneten, hogy ez már késői stádium, de kemoterápiát és tüneti kezelést kapnak ilyenkor a betegek.

WEBBeteg szakértő válasza daganat témában

Tisztelt Kérdező! Nagyon nehéz ebben a kérdésben mindenkinek megfelelő választ adni. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint a tüdőrák III B stádiumában kemoterápia és/vagy radioterápia jöhet csak szóba, mert a távoli metasztázis miatt a beteg nem operábilis. A kemoterápia és a radioterápia együtt, de külön-külön is nagyon igénybe veszi az adott szervezetet, ami nem csak az előrehaladott betegség, hanem a biológiai kor miatt is jóval gyengébb. Tudtommal nem írott szabály, de 80 év felett nem igen ajánlunk kemoterápiát, mert sokszor sietteti a beteg halálát. Időskorban a betegség viszont nem mindig gyors lefolyású, vagyis kezelés nélkül is még "jó sok lehet hátra" és az orvos komoly döntés előtt áll, hogy kezeljem, de esetleg gyorsabban romlik, vagy ne kezeljem csak tünetileg és akkor nem tettem semmit? A tüneti terápiát (fájdalomcsillapítás, vérszegénység javítása, fertőzés antibiotikus kezelése, köhögéscsillapítás stb.) a kezelés részének tekinti a szakma, és nem "terápiás semmittevésnek". Gyakran a kemo- és vagy radioterápiával nem kezelt idős betegek tovább élnek, mint akiket ilyen vagy olyan indokkal megkezeltünk. Ismételni szeretném, ez egy nagyon fontos és közös döntés kell, hogy legyen, amiben a kezelőorvos, a beteg és a család is egyenlő félként és aktívan vesz részt. Ha az Ön apósa fizikailag még megfelelő állapotban van és a helyi onkológiai bizottság is úgy ítéli, akkor radioterápiát meg lehet kísérelni, figyelve, hogy nehogy sok legyen a mellékhatás. Sajnos, ha már ott van a mellékveseáttét, a további sorsa nem kérdéses. Nagyon nehéz döntés. Kérem, őszintén beszélje meg ezt apósa orvosával is. Én nem forszíroznám minden áron az aktív kezelést 80 éves korában, de ne az én szavam legyen az utolsó. Tisztelettel, Dr. Brugós László

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Kérdés: 2008. augusztus 09., 17:32; Megválaszolva: 2011. augusztus 03., 14:02

Kérdések és válaszok: Tüdőrák

Tüdőben talált halvány árnyék
Tisztelt Doktornõ! Férjem mellékvese adenóma kontroll miatt volt hasi ct-n, ahol a következõ leletet kapta. A 2021.10.07. vizsgálattal összehasonlítva. A...
Tüdőszűréssel kapcsolatos kérdés
Kedves Doktornő A minap elmentem tüdőszűrésre. Nincsen panaszom és a cégem sem kéri, csak azért mentem, mert minden évben szeretek alap daganat-szűréseket...
Tüdőrák, mire számíthatunk
Tisztelt Doktornő! Apósomról 13 hónapja tudjuk, hogy tüdőrákos. Nem kissejtes tüdőrák, de, amikor kiderült a betegség, akkor már látható volt a jobb tudőben...
Ünnepek tüdőrákos beteggel
Tisztelt Doktornő! 73 éves Édesapámat ősszel kissejtes tüdőrákkal diagnosztizálták. (T4N3M0) Kapott eddig 2 adag kemoterápiát, 10 sugárkezelést és december...
Szabad-e inhalálnia a tüdődaganatos...
Kedves Doktornő! A férjemmel kapcsolatban szeretnék kérdezni, aki 2007 óta küzd tüdőtumoros problémákkal. 2007-ben jobb felsőlebeny eltávolítás, majd 2018-ban...