Nem látom az élet értelmét. Szorongok
Tisztelt doktor nő! Szorongok egyfolytában, ezért már nem aludtam majdnem 2 hete. Az a problémám, hogy nem látom miért lenne érdemes élnem (nem igazán szeretnék öngyilkos lenni csak értéket/ értelmet adni az életemnek). Befejeztem az egyetemet már 1 éve, azóta a szüleimmel dolgozok, (kint lakom tanyán) mert nem szeretnék a szakmámban elhelyezkedni. Közben elkezdtem mást is tanulni, de megbántam. Eddig egész életemben görcsösen tanultam és jók is lettek a jegyeim, viszont nem fordítottam magamra semennyi időt, soha nem beszélgettem senkivel, nem jártam szórakozni (még családdal sem, mivel nem szoktunk sehova menni), így nincsenek barátaim, ismerőseim. Az a probléma, hogy mivel nem szántam erre időt, így nem is tudom, hogyan fogjak bele a barátkozásba. Nem tudom kivel mit lehetne beszélni és azt sem tudom igazából engem mi érdekel. Nincs semmilyen stílusom, se zene se semmi. Nincs hobbim sem. Soha nem megyek sehová, mert nem tudom hová lehetne, ami érdekelne. Eddig mindig csak tanultam, igazán boldog soha nem voltam, maximum akkor egy kis időre, amikor sikerült egy dolgozatot letudnom. Soha nem jártam sehova, még kis koromban sem mert apám szerint az felesleges lett volna, mert az csak csavargás és csak a munka a fontos (igaz már felnőtt vagyok, ezzel nem őt szeretném hibáztatni, csak leírom az előzményeket)., De nem is értek semmihez így attól is félek, hogy nem tudok különválni a szüleimtől. Szorongok a külön élés gondolatától is (Nem tudom elképzelni, hogyan tudnék megélni egyedül, főleg így, hogy semmihez nem értek tehát csak valami minimál béres meló jöhet szóba, viszont szeretnék külön élni, mert érzem, hogy jó lenne egy másik közeg ahol nem a szüleimmel vagyok mindig, vagy legalább emberekkel találkozni beszélgetni). Egy másik problémám, hogy nem tölt el motivációval semmilyen munka, se pénz, mert nem látom mire költeném, ami boldoggá tenne. Nem tesz boldoggá semmi. Nem látok magam előtt semmilyen jövőt. Mindig attól félek, hogy az adott dolog, amit csinálok nem fog sikerülni. Megfelelési kényszerem van már kiskorom óta. Az egyetemet is ott akartam hagyni, pedig nem voltak rossz jegyeim. Csak a szüleim unszolására csináltam meg. Azt mondogatták, hogy nem baj, hogy nem élek közösségi életet, majd az egyetem befejezése után helyrejön minden, majd megtanulok az emberekkel beszélgetni, majd jó lesz. Viszont nem lett, és most nagyon magányosnak érzem, magam és nem látok kiutat ebből. Beszéltem, már erről a szüleimmel, de csak azt mondják ne legyek elkeseredve mert fiatal vagyok. Mindig arra gondolok, hogy egy csődtömeg az életem és a szüleim szégyelni fognak, mert valami egyszerű munkám lesz és csak tengődöm., De minden munkában a kudarcot látom csak, hogy ez nekem nem sikerülhet. Úgy érzem, hogy úgy ment el a tinédzser korom, hogy nem történt semmi velem. Semmi pozitív, csak mindig a tanulás. Igazából nem is mertem már akkor sem beszélni az emberekkel és nem is volt miről mivel soha nem történt velem semmi érdekes. Nem tudok így tovább élni, de nem tudok megoldást sem a problémámra. Mostanában az egyszerű dolgok elvégzése is nehezemre esik (például egyszerű számítás) . Nincs kedvem az ágyból sem kibújni. Egyfolytában gondolatok vannak a fejemben ezért nem tudok aludni (már, amikor nem a szorongás miatt). Általában olyan gondolatok, amiknek semmi értelme és nem is köthetőek egymáshoz. Van sokszor, hogy halandzsa. (Erről nem mertem beszélni a szüleimmel, mert szerintük túlgondolom az egészet, viszont szerintem kezdem elveszíteni a realitás talaját.) Étvágytalan vagyok ezért fogytam már 6 kilót. Szerintem menthetetlen a helyzetem. Úgy érzem, hogy nem fogom ezt már sokáig bírni. Nagyon fáradt vagyok már jól esne egy kiadós alvás de nem megy. Meg természetesen végre a boldogság érzése. Természetes tudom, hogy ön helyettem, nem tudja a problémáimat megoldani., De abban reménykedem, hogy tud adni egy kis iránymutatást. Elnézést kérek a hosszú leírásért. Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Pálvölgyi Rita válasza céltalanság érzése témában
Tisztelt Kérdező, Nagyon átérezhetően jelenítette meg a problémát, amivel küzd. Én elsőre azt gondolom, hogy a leválási, önállósodási folyamat akadt el az életében, és valószínűleg már évekkel ezelőtt. Nem alakult ki önálló, független gondolat- és értékrendszer, önálló célok, vágyok, kapcsolatok, stb. Azt gondolnám, hogy érdemes volna ehhez segítséget kérni pszichoterápiás szakember személyében. emellett azt sem tartom kizártnak, hogy gyógyszeres támogatás segíteni tudná ezt a folyamatot. Értem, hogy nehéz a helyzete, de nem gondolnám, hogy reménytelen. Üdvözlettel: Dr. Pálvölgyi Rita
