Rosszulléteim vannak vizsgaidőszakban

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Panaszaim egy éve kezdődtek. Főként vizsgaidőszak környékén jönnek elő, tehát, dec-január és május-júniusban. Éjjelente (nem egymás után, lehet hetente vagy kéthetente) felébredek arra, hogy nagyon fáj a gyomrom. Borzasztóan száraz a szám, megy a hasam, és ezzel párhuzamosan elkezdek remegni. Ilyenkor ha megfogok egy poharat, kb 10 centis kilengései vannak...a lábam-karomnyakam, mind merev és reszkető. Megeszem egy nospát és renniet, majd elkezdek olvasni egy könyvet, és ha sikerül maximálisan az abban leírtakra koncentrálni, akkor egy kellemes lazaság alakul ki bennem, a remegés csillapodik. A tünetek kialakulása kb. 5 percet vesz igénybe, 10 perc múlva már teljesen reszketek a mellékhelyiségben.. Eddig kb 10szer fordult elő ez velem, és eddig mindet erős gyomortájéki fájás kísérte. Legutóbb azonban "csak" a remegés-reszketés-görcsös állapot alakult ki enyhe hasmenés kísérte. Egyszer viszont hánytam is miatta, és utána egy hétig émelyegtem evés után, alig tudtam vmit is lekényszeríteni a torkomon. Levegő volt a gyomromban, böfögtem sokat, pedig nem szokásom. Mostanában is van, hogy eszem vmit és émelygek utána. Voltam kivizsgáláson, azon kívül, hogy találtak egy enyhébb Gilbert diagnózist, minden rendben, hasi ultrahang sem mutatott semmit. A háziorvosom nem tudott segíteni, elmentem egy gasztrointesztinológushoz, ő sem. Egy protonpumpagátlót írt fel, mert azt mondta, h refluxom van, holott sosem szokott égni a nyelőcsövem. így nem vettem be, mert úgy érzem, ez nem reflux. Mi lehet ez? Kérem segítsenek, ha esetleg vmire ráillik az általam felsorolt tünetcsoport, mert nem tudom, miért történik ez velem..és ez egy kissé félelmetes az adott helyzetekben.

WEBBeteg szakértő válasza gyomorpanasz témában

Kedves Betegünk! Hosszú levele alapján úgy gondolom, a rosszullétek hátterében stressz-helyzet áll. Erre utal, hogy a panaszok elsősorban vizsgaidőszakban jelentkeznek és hosszabb tünetmentes időszakok vannak. Nem részletezte, milyen vizsgálatok történtek, , ezért azt javaslom, hogy az Önt közelebbről ismerő háziorvosával beszélje meg, javasol-e esetleg még vizsgálatokat, illetve, hogy mi a véleménye egy esetleges pszichoterápiás segítségről. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Általános szakértő
WEBBeteg szerkesztőség
Megválaszolva: 2013. május 30.

Kérdések és válaszok: Szorongás, pánikbetegség

Minden ételtől komoly gyomorproblémák
Üdvözlöm. Sajnos már nincs olyan étel, ami után ne lenne problémám vagy rossz közérzetem. S az lenne a kérdésem, hogy ez mitől lehet? Biztos vagyok benne, hogy...
Gyomor erosio
Tisztelt Doktor Úr! Februárban gyomortükrözésem volt, ahol a leletem a következő lett: " Akadálytalan eszközvezetés a szabályos endolumenü, ép nyálkahártya...
Gyomorfekély. hasmenés és hasfájás
Tisztelt Doktor! Sajnos elég gyakran küzdöttem emésztési, problémákkal, már egész fiatal/gyermek/korom óta. Ezek nagyobb részénél az általam nehezen...
Epés reflux és zsíros ételek
Kedves Doktor Úr! Két hete a szokásosnál több zsírosat (tepertőt) ettem, mogyorót és diót is ettem. Azóta sok a savam, hányingerem, keserű szájízem van,...
Gyomorrák?
Tisztelt Doktor úr! Egy hete voltam gyomortükrözésen 2 hónapja tartó gyomorfájdalom (időnként hányinger), puffadás, refluxos tünetek miatt (nagyon nagy volt a...
Reflux, gyulladás a gyomorban
Tisztelt Dr. Úr! Nemrég voltam gyomor tükrözésen reflux gyanúja miatt. Gyulladást találtak a gyomromban, így biopsziát is végeztek. Mikor megkérdeztem a...