Beteg vagyok?

Délelőttönként gyakran kissé szédültnek érzem magam, nem ritka, hogy collabálok, de a vérnyomásom és a vércukrom ilyenkor is teljesen normális., Ami leginkább megijeszt, hogy mostanság eléggé gyengének érzem a kezeim, ezt úgy értam, hogy nem tudok a gitáron elég jól akkordokat váltani, és a gépelési sebességem is lelassult. Pár napja a kb 25 fokos Balatonban majdnem megfagytam, holott régebben még az ennél hidegebb vízben is jól elvoltam., Amikor kijöttem azt vettem észre, hogy az ujjaim kissé cyanotikusak voltak., Amit még furának tartok magamon, hogy elég hidegek a lábaim, és nagyon lassan gyógyulnak meg rajta ez esetleges sérülések. Megfordult a fejemben, hogy talán diabetes, de a családi anamnesisemben nincsenek autoimmun betegségek, emellett nem fogytam, polyuriám sincs, és nem is vagyok szomjas egész nap. Sőt, inkább úgy mondanám, hogy egyáltalán nem érzem magam szomjasnak, még ilyen melegben sem. Gondolkodtam még scleroticus ereken, de 20 évesen ehhez túl fiatal vagyok. Válaszát előre is köszönöm.

Dr. Pataky Nóra válasza ájulás témában

Kedves Kérdező! Orvosi vizsgálat nélkül kérdésére nem tudok válaszolni. Mivel panaszai elég széles körűek keresse fel háziorvosát további kivizsgálás céljából.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. július 20.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Ájulás gyermekkorban
Tisztelt Orvos Kisfiam ovódáskora óta évente egyszer elájult.ilyenkor kékes lett a szája. Előtte dáradtságot érez és fejfájást majd elájul. Ájulás után 3-4...
Alacsony vérnyomás és hirtelen...
Kedves Doktornő! A barátom nevében írok. Nagyon alacsony a vérnyomása, 80-90/40-50. A szíve környékén szokott szurkálást érzni és nagyon gyakran (főleg...
Ájulás. Fóbia? Szívbetegség? Valami...
Üdv! Rengeteg orvosnál, kórházban jártunk, de konkrét választ senki se tudott adni, volt olyan orvos aki aztmondta, hogy ez súlyos betegség lehet volt aki...
Szédülés, zsibbadás, ájulás
Tisztelt Doktornő! 16 éves, középiskolás lányom tapasztalt mostanában szájzsibbadást, kézzsibbadást. Ma "ájulásszerű" rosszulléte volt: felállt az asztaltól,...
Vérnyomás ingadozás
Tisztelt Doktor úr/Doktornő! Olyan problémával állok szemben, hogy a vérnyomásom nagyon ingadozó. Egyszer nagyon magas, majd pár perc múlva megmérve hirtelen...
Veszélyes a mesterséges ájulás?
Van egy módszer, amivel mesterségesen el lehet ájulni. Ez veszélyes? A módszer: 1: legugolni hiperveniálni (gyorsan lélegezni ki-be.) 2. 30 másodperc után fel...