Mitől van ez?

Gyakran van hogyha felállok vagy ha a napsütésről megyek be sötétebb helyre minden elsötétül számomra egy pár másodpercig nem látok semmit. Ez olykor avval is jár hogy nem bírok megállni a lábamon és összecsuklik a lábam. Mind ez pár másodpercig tart és utána mintha semmi sem történt volna. Ez a tünetegyüttes már régóta megvan nem most kezdődött már gyermekkorom óta megvan. Csak az utóbbi időbe történt balesetek döbbentettek rá hogy evvel nem ártana foglalkoznom mikoris a fürdőszobában történt amit egy esés követett egy nagy púppal a fejemen. Azt szeretném tudni hogy mitől lehet ez és mit tehetek ez ellen.

Dr. Veress Dóra válasza ájulás témában

Kedves Kérdező!

A helyzetváltoztatás (pl. fekvésből felállás) során jelentkező vérnyomásesést orthostaticus hipotensionak nevezzük. Ilyen esetekben a vérnyomás szisztolés értéke 20, a diasztolés érték 10 Hgmm-t esik, ami a látótér elfeketedéséhez, szédüléshez, eleséshez, ájuláshoz vezet. Jellemzően fiatal nők panaszkodnak ilyesmire, mivel az ő vérnyomásuk egyébként is alacsony.

Különösebb teendő ilyen esetekben nincs, igyon több folyadékot, mert az megemeli a vérnyomását, és csökkenti ezeknek a rosszulléteknek az előfordulását.

Ha a nagyobb folyadékbevitel sem oldja meg a problémát, akkor vizsgáltassa ki magát, mert komolyabb ok is állhat a jelenség hátterében!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. május 25., 14:19; Megválaszolva: 2011. május 26., 22:44
Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek
mi lehet a baj? gyakran ájulás...
Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr. A segítségét szeretném kérni. Egyik percről a másikra úgy érzem, hogy kimegy a lábaimból, karomból az erő...
Ájulás közeli állapot az alvás...
Üdv! Megfigyeltem 4 napja, hogy amikor készülődök aludni, és lehunyom a szemem, amikor már kezdenék elaludni, ájulás közeli érzetem van, és...
Ájulás okai
Lányomnak eszméletvesztése volt. előzményei: repülő ut után megérkezéskor étkezett, barátokkal ivott két pohár baccardit, később szorakozni...
Beteg vagyok?
Délelőttönként gyakran kissé szédültnek érzem magam, nem ritka hogy collabálok, de a vérnyomásom és a vércukrom ilyenkor is teljesen normális....
Ájulás, gyomorfájás, hányás
Tisztelt Doktornő /Úr! Az alábbi kérdéssel fordulnék Önhöz: lassan hat éve elájulok néha, vagy ájulás közeli állapotba kerülök, és...