• Szíritmuszavar

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktornő!

        A prolémám a következő:

        31éves 1gyerekes(1éves) családanya vagyok. Kb. 1, 5 hónapja érzek ritmuszavart ami azt jelenti, hogy semmi ritmusa nincs a szívütéseknek. Van, hogy egy-egy ütés kimarad és a következő sokkal, érezhetően erősebb (nagyon kellemetlen érzés) a férjem szerint ilyesztő. Próbáltam megfigyelni, hogy mikor jelentkezik. Terhelés alatt egyáltalán nem érzem, légszomjam nincs. Igazából nem tudom mihez kötni (napszak, étkezés, testhelyzet, KV) talán annyi, hogy teljes nyugalomban jelentkezik. Ülök a TV előt vagy olvasok és egyszer csak előjön. Nem vagyok ideges, kiegyensúlyozott életet élek. Nagyjából 1hónapja kiderült, hogy pajzsmirigy alulműködésem van és elkezdtem szedni rá a Letrox75-öt. Az orvos azt mondta, hogy valószínű a ritmuszavar elmúlik ha szedem a gyógyszert és helyreáll a hormonszint. Ez 1hónapja volt és azóta nem igazán érzem, hogy jobb lenne. A háziorvosom elintézte anyival, hogy Xanax-ot írt fel és eltiltott a teáktól és a kv-ról (amit persze szinte nem is fogyasztok). Hosszas könyörgésre csinált 1 EKG-t amire annyit mondott, hogy semmi bajom. Vérnyomásom 110/60 Hgmm körül mozog, pulzusom 60-70 között van.
        Szeretném tanácsát kérni, hogy mit tegyek? Mitől alakulhatott ki? Nagyjából a tünetek megjelenésével egyidőben kaptam meg a H1N1 oltást is, esetleg köze lehet hozzá?
        Előre is köszönöm válaszát!

        Anita

        WEBBeteg szakértő válasza a szívritmuszavar témában

        Kedves kérdező! Többféle ritmuszavar okozhat ilyen érzést, ha csak időnként marad ki egy-egy ütés, és nem folyamatosan ver össze-vissza a szív, azt valószínűleg ún. extraszisztolék okozzák. Ezek egészséges szíven is gyakran előfordulnak, befolyásolhatja őket stressz, ionzavar, keringési zavar, szívbetegség, tüdőbetegség is, de összefüggésben lehetnek a felborult hormonháztartással is (esetleg ha a Letrox dózisa túl magas, maga a gyógyszer is okozhatja a panaszokat). A legbiztosabban 24 órás EKG (Holter) tudná megmutatni, valóban ez áll-e a háttérben, illetve ezek száma mennyire nagy, szükség van-e további vizsgálatokra. Valószínűleg nincs ok aggodalomra, és a pajzsmirigy-betegség kezelésével a panaszok is megszűnnek vagy csökkennek majd, de vizsgálat nélkül nehéz bármit is mondani, emiatt belgyógyászati/kardiológiai szakrendelés felkeresése jön szóba.

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Dr. Boros Miklós
        általános sebész Itt kérdezhet

        Dr. Boros Miklós
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2010-02-01 12:47:52; Megválaszolva: 2010. február 01., 12:47

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktornő! Panaszom 1 hete kezdődött, ülés közben enyhe ütéseket éreztem a mellkasomnál. Korábban már voltak extraszisztolés panaszaim, ez is arra hasonlított. Azonban itt nem a kihagyás és nagyobb dobbanás, hanem 3-4 kisebb, de...
        Tisztelt Doktor úr / Doktornő! Két hete történt, egy házibuliban, ahol viszonylag sok alkoholt fogyasztottam, majd erre még több vizet. Az este folyamán már korán felfigyeltem rá, hogy ahogy rágyújtottam egy-egy cigarettára, úgy kapott el a...
        Üdvözlöm doktornő! Édesapámnak 2015-Ben volt szívműtétre. A mai napon volt kontroll vizsgálaton, szeretnék érdeklődni az adatok után. Mit gondol minden rendben van? Köszönettel: Diána
        Panaszaim 2019. május végén kezdődtek. Pihenés közben fekvő testhelyzetben félrevert a szívem percenként több alkalommal is ( pulzus kimaradás - erősebb bedobbanás) rosszullét és pulzusszám növekedés nélkül, aznap délután ismét...
        Tisztelt DoktorÚr/Nő! Kérem segítsen értelmezni a leletemet. Az orvos annyit mondott,hogy szívbillentyű problémám van de nem igényel kezelést. Mennyire súlyos ez az állapot? látható esetleg más eltérés amit nem említett? Vagy tényleg nem...
        Tisztelt Doktornő! Születési szív probléma végett kérdeznék, ami apai ágról származik, öröklődött, de csak én vagyok az aki ennyire érzi. Közel egy éve volt MRI vizsgálatom, aminek az eredménye: LVEDV: 126 ml, LVESV: 33 ml, LVEF:74 %,...
        Tisztelt Doktornő! Az lenne a kérdésem,hogy időnként a gyomorból érzem,hogy melegség önt el és dobban a szívem és 180-ra felment a pulzusom.Fordult már elő.Általában 80-100 közötti a pulzus. Vérnyomás 100-120/70-80 közötti.Semmi más...
        Kedves Doktornő!4 napot feküdtem korházban.Pánikbeteg vagyok,de most a háziorvos STD bejegyzéssel küldött korházba.Készültterheléses és normális ekg is.A terheléses ekg eredménye:V4-V6-ig nem sign.STD alakult ki.Az átlagos ekg...
        Tisztelt Doktor Nő/Úr! Lehetséges jobb kamrai vezetési késés [RSR (QR) V1/V2-ben]. Ez áll 14 éves kislányom friss sportorvosi EKG leletén,de úgy adták át számára,hogy minden rendben van. Valóban nincs probléma? Aggódom.
        Tisztelt Doktornő Mult héten sürgösségire mentem ahonnan a kórház kardiologiai osztályára utaltak kivizsgálásra. Panaszom összevissza szivverés volt, ami mellett néha 120 as pulzus lett pár percre, majd ujra 80. Ez kb 2-3 órán át tartott,...