Milyen betegség állhat a háttérben, hová forduljak, merre tovább?
Tisztelt Doktornő! Olvastam egy cikket a webbeteg oldalon, melyet Ön aktualizált az érgyulladásról. (Ezen a cikken is mélyen elgondolkoztam, hogy esetleg talán ez is állhat a tüneteim hátterében, ezért is Önt kerestem meg.) Évek óta főleg fizikai aktivitásra a bokámtól a térdemig kb. 1 hétig tartó, fájdalmas piros foltok jelennek meg, melyek nem csalánkiütések, elvileg nem ételre reagálok így. Ezek kívül fáradékony vagyok, erőtlen, zsibbadnak a végtagjaim, volt többször indokolatlan napokig tartó hőemelkedésem, véres orrváladék, izzadás,nehezen gyógyuló sebek, véraláfutások többször, több méretben, főleg combon, mely nem ütéstől eredt. Szívtájéki fájdalmaim is előfordultak. Migrénes fejfájásom és látászavarok is szoktak lenni, de glaukómám van, melyről 1.5 éve szereztem tudomást egy balesetet követőn. Azóta nem tudok intenzívan sportolni, mint előtte és már lassan 20 kg-ot híztam 1.5 év alatt, főleg hasra. A fejem óriás méretű lett, alvászavarokkal küzdök, depresszió és agyköd is van bőven. Ez előtt szinte egyik tünetem sem volt,szépen gyorsan egymást követően jött sorban minden., Amire odafigyelek már hosszú hónapok óta: nem eszem finomított lisztet, cukrot, tejtermékeket sem csak kecskesajtot vagy minőségi és növényi fejérjéket. Kevesebbet eszem, minőségi, nem feldolgozott, háztáji termékeket. Rengeteg zöldséget, fehérjével, hallal, csirke-marhahússal. Sok cukormentes folyadék, Herboxát és nani termékeket szedek, B komplex, C vit. Ashwagandhát. Rendszeresen úszom, rengeteget sétálok, túrázok, mozgok és ennek ellenére hónapról hónapra hízok. (Régebben a stressztől mindig híztam, nem úgy, mint az átlag ember.) Viszont az életem gyökeresen megváltozott, mindenre próbálok odafigyelni, mozgás,táplálkozás,vitaminok, de napról-napra egyre elkeserítőbb a helyzet. Hőhullámaim nincsenek,szeretném kideríteni az okát, hogy milyen vizsgálatot javasolna számomra, hová fordulhatnék, mi állhat a háttérben. Endokrinológus nem lát problémát. A friss vérvételem mellékeltem, a jelszó: 592267605, melyet beírva azt láthatja. Az előző véreredményemben (2025.06.20) a fehérvérsejt, vörösvérsejt, hemoglobin, hematokrit, MCH, MCHC, Trombocitaszám, RDW-CV, MPV, Glükóz, karbamid, kreatinin, eGFR-RPI, húgysav, Na, K, Klorid, Fosztát, Mg, össfehérje, albumin, CRP, vas,Transzferrin, Franszferrin szaruráció, GOT, GPT, GAMMA GT, Alkalikus fosztatáz, LDH, TST: 2.1,szabad T! és szabad T3 is normál értékek. Immunglobulin A (IgA), IgG, IgM is normál, aTPO és TSH receprot TRAK 1.58 (kétes tartomány,1.75-től pozitív., Ami akkor magas volt: MCV, illetve a neutrofil%-os arányban kevés,a limfocita magasabb, a monocita pedig 2-8 ref.tartományban 11.6. votl. A mostani vérvételen láthatja, hogy a ferritin 255 (10-120 ref.), CRP 2.01 (0.1-1.00 ref.), MCV magasabb és a kortizol is magasabb 827. Pajzsmirigy UH eredménye: "a lebenyek vacularisatija fokozott, az isthmus vastagsága 4 mm, göb nem azonosítható, zajló thyreoiditisre utaló UH kép." Nagyon megköszönném, ha ezek alapján tud nekem tanácsot adni, milyen további vizsgálatokra fektessek hangsúlyt, mi állhat a véleménye szerint a háttérben, tanácstalan vagyok. Nagyon köszönöm a segítségét, a tapasztalatát és a válaszát! Tisztelettel!
Dr. Bodócsi Réka válasza immunbetegség témában
Kedves Kérdező! Panaszai, valamint a leírt labor- és képalkotó eltérések — a friss laboreredményekkel együtt — alapján egyértelmű, egyetlen ok jelenleg nem mondható ki, ugyanakkor több olyan irány is körvonalazódik, amely további kivizsgálást indokol. Az alsó végtagokon jelentkező fájdalmas, piros bőrtünetek, a visszatérő hőemelkedés, fáradékonyság, véres orrváladék, nehezen gyógyuló sebek, zsibbadás, valamint a laborban jelzett enyhe gyulladásos eltérések (emelkedett CRP, ferritin) alapján szisztémás gyulladásos/autoimmun folyamat — akár érgyulladás (vasculitis) — lehetősége is felmerül. Ennek igazolása vagy kizárása célzott immunológiai vizsgálatokat, szükség esetén aktív bőrtünetből végzett biopsziát igényel. A jelentős, főként hasi típusú testsúlynövekedés, alvászavar, hangulati tünetek, izomerő csökkenés, valamint a laborban mért emelkedett kortizolszint miatt endokrin ok — különösen hyperkortizolizmus (Cushing-szindróma) — irányában is indokolt a részletes kivizsgálás, mivel ezt egyetlen vérvétel nem dönti el. A pajzsmirigy ultrahangon leírt zajló gyulladás (thyreoiditis) szintén hozzájárulhat egyes általános panaszokhoz akkor is, ha a hormonértékek jelenleg még normális tartományban vannak. Az emelkedett ferritin és CRP krónikus gyulladás fennállását jelezheti, míg a magasabb MCV és a korábban észlelt vérképeltérések miatt vitaminhiány (B12-, folsavhiány) kizárása, illetve szükség esetén hematológiai kontroll is megfontolandó. Első lépésben immunológiai/reumatológiai és endokrinológiai kivizsgálás javasolt, szükség esetén hematológiai kiegészítéssel. Mielőbbi gyógyulást kívánok!