Pulzusnyomás II.

Tisztelt Doktornő, ez a levél előző levelem folytatása/kiegészítése.Remélem az azonos cím és név alapján megoldható az együttes válasz.Előző levelemből kifelejtettem,hogy a nem elég alaposnak érzett vizsgálatokkal kapcsolatban azért is aggódom,mert mind a terheléses futószőnyeges vizsgálatnál,mind a TEE vizsgálaton két különböző asszisztens jegyezte meg a két különböző orvosnak,hogy“...ott mintha valami nem stimmelne...”Az orvosok erre csak annyit mondtak,hogy az nem fontos,nem kell vele foglalkozni.Az egyik asszisztens még kissé erősködött is,hogy biztos e? Az asszisztensek nem kezdőknek tűntek,koruk alapján sem.Amiket még kifelejtettem az előző levelemből: a hiperkinetikus keringés mellett,még hiperkinetikus falmozgasokat is írtak a leletemre az egyik vizsgálatnál,a másiknál meg pont hogy azt,hogy körülírt falmozgászavar nincs.Sima EKG-méréseket is több helyen végeztek,volt ahol ST depresszió több helyen,volt ahol ST izoelektromos szerepelt.Az összes vizsgálat amiről írok 3 hónapon belül történt.Valamint mindegyik tachycardia és hozzám viszonyítva magas vérnyomás mellett,ami nem csak a vizsgálatok alatt állt fent hónapokig,hanem az egész nap folyamán, éjszaka és hajnalban a legmagasabb értékekkel,úgy,hogy aludni sem tudok a rázkódástól.Pedig alapjáraton akár 40-50 körüli szokott lenni a pulzusom,90/50-100/60 körüli vérnyomással.De ez azóta sem tért vissza,most 70 körül van a pulzusom,sokszor 120/80-as vérnyomással.Ezt is nyugtatóval és antidepresszánssal sikerült csak elérni,amit már nem szedek,de volt,hogy ezeknek a szedése estére 90/50-re is levitte a vérnyomásom,40 körüli pulzussal,pedig nem hatalmas adagot írtak fel.Tudom,a jelenlegi vérnyomásom az átlagos értékekhez képest nem sok,de nekem sok,magasabb értékeknél rázta a testem,és egyéb tünetek is voltak.Amiért a vizsgálatok elkezdődtek,az egy szívroham gyanúja volt.Vérvétel a konkrét eset után nem történt,mert az éjszakai ügyeletes orvos megnyugtatott azzal,hogy biztos csak pánikroham volt,mert túl fiatal vagyok.Pedig soha nem volt sem ezzel,sem magas vérnyomással vagy pulzussal gondom,csak innentől kezdve.Tény,hogy ennél az első esetnél volt ami pánikrohamot válthatott ki.Az EKG-n pedig csak kisebb eltérést talált az ügyeletes orvos,Így vérvétel csak hetekkel később történt,amikor a troponin szint már nem érte el a határértéket.De ami számomra ijesztő,hogy a 3 hónap alatt készült 2 vérkép azt mutatta,hogy folyamat csökken a troponin szint,az utolsónál már nem is volt mérhető.Ez jelentheti azt,hogy szívrohamom volt? EKG,echocardiografia,TEE vizsgálat kimutatja ha szívrohama volt valakinek? Egyik vizsgálatnál sem mondtak ezzel kapcsolatban semmit.Amit még nem említettem,hogy 48órás Holter vizsgálatom is volt,ennek eredménye: “Ritmuszavar, számottevő ektópia nem volt.”Pedig én rengetegszer érzem,hogy össze vissza ver a szívem,vagy hogy kimarad egy ütés,és utána duplán üt.Kérdésem lenne még,hogy magas jobb kamrai szisztolés nyomás is szerepel az egyik leletemen,ez egyenlő a pulmonális nyomással? Gyógyszereket nem szedtem és nem szedek most sem,antidepresszánst és nyugtatót a feltételezett pánikroham/ (szívroham?)után kezdtem el csak szedni ebben a 3 hónapban a vizsgálatok alatt,ami mind a vérnyomásom,mind a pulzusom lejjebb vitte,volt hogy a régi,eredeti értékeimre is.Nem dohányoztam soha,nem élek és nem is éltem semmilyen kábítószerrel,és alkoholt is csak nagyon nagyon ritkán fogyasztottam,ahogyan kávét is.Természetesen jelenleg sem alkoholt,sem kávét nem fogyasztok.Mozogni mozoghatnék sokkal többet.Ismert betegségem nincs,néha szédülök,de a cukrom mindig pont határérték alatt van valamivel vérvizsgálatokon.Még általános iskolás alsós koromban állapították meg,hogy látóideg sorvadásom van mint apukámnak,felsőben pedig,hogy magas a szemnyomásom.Egy ideig szemcseppet használtam rá,de aztán később egy másik szemorvos azt mondta,hogy nem kell,annyira nem magas.Anyai mamámnak hályog miatt magas,cukros,pulzusa túl kevés. Másik Mamámnak pár éve billentyűműtétje volt,vérnyomása magas.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Molnár Dóra válasza szív ultrahang lelet témában

Kedves Kérdező ! A hyperkinetikus falmozgás azt jelenti , hogy például izgalom hatására, intenzív a szív összehúzódása, a jó falmozgás pedig azt hogy normál mértékű az összehúzódás. Egyik sem betegség.

Egyebekben az előző válaszban leírtak szerint járjon el. A vizsgáló orvos sok szempontot vesz figyelembe a véleménye kialakításánál, amennyiben van is kiesebb eltérés valahol, ez nem biztos hogy kezelést igénylő kóros elváltozás valójában.

Üdvözlettel: Dr. Molnár Dóra

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2021. április 30., 14:42; Megválaszolva: 2021. május 02., 10:36
Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek
Bal kamra hipertrófia
- A kérdés címe: Szív uh - bal kamra megnagyobbodás - Kérdés tartalma: AO: 29-34 mm , BP: 42 mm , LVEDd: 51 mm , LVEDs: 33 mm , RVEDs: 30 mm , IVS:...
Pulzusnyomás
Tisztelt Doktornő, két különböző intézményben végzett echocardiografias vizsgálat alapján is hyperkinetikus keringést állapítottak meg nálam...
Szívbetegség
Tisztelt Doktornő Voltam ekg, szívultrahang, és 24 órás ekg vizsgálaton amin mitrális prolapsust állapítottak meg. Fél év múlva újra...
Szívultrahang
Kedves Doktornő (Doktor Úr)! Voltam szívultrahang vizsgálaton mert a pulzusom elég magas volt 163..Szeretném megérteni a vizsgálati eredményemet ...
Szív ultrahang
Üdvözlöm! A nagyapám éves és most volt először szívultrahangon. Mellékletben küldöm az eredményt. Pár mondatban összefoglalná, hogy mit...