Pulzusnyomás

Tisztelt Doktornő, két különböző intézményben végzett echocardiografias vizsgálat alapján is hyperkinetikus keringést állapítottak meg nálam enyhe mitrális és háromhegyű billentyű regurgitációval, valamint magas pulzusnyomást. Legtöbbnek 43Hgmm-et mértek. Az egyik echocardiográfiás vizsgálaton leírták még, hogy a mellső mitrális billentyű megvastagodott, a hátsó vékony. A tricuspidalis billentyű vékony. A másik echocardiografias vizsgálaton csak TI regurgitatiot említenek, mégis azt írják, hogy a billentyűk épek. Más problémát nem találtak. Ezek következtében TEE vizsgálatra is elküldtek, aminek leletén egy mondatot nem tudok megérteni. “TI hiányában kisvérköri nyomás nem mérhető.” Pedig ezért végezték el a vizsgálatot. Akkor most még sincs regurgitáció és magas pulzusnyomás? (Erről semmit nem írnak a leleten, sem azt, hogy van, sem azt, hogy nincs.) És a billentyűkről is csak annyit írnak, hogy ép billentyűk. Akkor mégsem megvastagodott/vékony? Miért csak akkor tudnak pulzusnyomást mérni ha van TI? Én úgy tudtam, hogy bárkiét meg lehet mérni, becsülni ezekkel a vizsgálatokkal. Valamint érthetetlen számomra, hogy ezzel le is lett zárva az ügy. Pulmonológián is annyiban lett hagyva, a papíromon ez szerepel: “A légzésfunkciós vizsgálat obstructiot nem igazolt. A számértékek némi emphysemára utalnak, ezt azonban sem a görbelalakok, sem a klinikum nem támogatja. A panaszok leginkább psyches eredetre utalnak.” Úgy érzem csak azért nem járnak jobban utána ezeknek a “furcsaságoknak’, mert szerintük nem vagyok elég idős ahhoz, hogy problémám legyen. Aggódom. Válaszát nagyon köszönöm!

Dr. Molnár Dóra válasza szív ultrahang lelet témában

Kedves Kérdező! Valószínűleg a pulmonális nyomásról van szó, és nem pulzus nyomásról. Sajnos ez tényleg nem mérhető a háromhegyű (tricuspidalis) billentyűn visszafolyó véráramlás regisztrációja nélkül. TEE vizsgálat lehet a mérvadó, esetleg előző vizsgálat során más áramlás vetült a mérési sávba. Javaslom, hogy egy független, hagyományos, mellkason keresztüli harmadik ultrahang vizsgálatot végeztessen a probléma tisztázására. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. május 02.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Lehetséges-e ez Marfan szindróma...
Tisztel Doktornő! Sajnos, illetve szerencsére a kezelőrvosommal az Érsebészeti Klinikán csak évente egyszer találkozom egy ultrahang erejéig így nem nagyon tud...
Mit takar a lelet?
Tisztelt Weborvos! szeretném megtudni mit takar nagymamám szívultrahang lelete! 66 éves nagymamám, Anamnézisében: 20 éve magasvérnyomás beteg. 10 éve...
Szív ultrahang
Tisztelt Doktor! Szív ultrahang vizsgálatomról szeretnék értékelést kérni. Mitralis billentyű: vékony. Aorta billentyű: vékony. Ao vmax: 1,3 m/s. Bal kamra...
Lelet értelmezése
Hozott EKG: SR, bal t.á. fr: 78/min, PQ, QRS norm. V4-V6-ig jelzett STD és poz. T-k. Echo: Aorta gyök: 31 mm Bal pitvar keretszm. D: 39 mm Bal kamra syst....
Ez mitralis prolapsus vagy nem?
Tisztelt Doktor nő! Egy 19 éves fiatalember vagyok és az utóbbi időben két kardiológiai vizsgálaton is voltam. Ezek rutinvizsgálatok voltak. Az elsőn mindent...
Szívbillentyű betegség
Tisztelt Doktornő! Az alábbi leletet tegnap kaptam. Szeretnék róla másodvéleményt kérni. 38 éves vagyok,158 cm, 51 kg. 18 éves koromban diagnosztizáltak...