mellkasi égő érzés

Tisztelt Dr.Nő/Úr! Decemberben többször is rosszul lettem, számomra eddig teljesen ismeretlen tünetekkel. Az első eset futás közben történt, hogy elérjem a BKV-t. Mire felszálltam a HÉV-re, nagyon erős szorítást, égést éreztem a mellkasomban, először arra gondoltam, hogy bekapkodtam a hideg levegőt. Ezt követően újra jelentkeztek ezek a tünetek, fájdalommal, zsibbadással az állkapcsomig, vállamban, hátamban és a bal karomban, intenzív hányingerrel. A háziorvosom elküldött laborra, EKG-ra. Az EKG jó, a laboromból pedig megállapította, hogy vashiány okozza a tüneteimet. Tulajdonképpen, ha nem futok, nem fáj, de amint sietnem kell, azonnal jönnek a fenti tünetek. Nyugalmi állapotban csak 3x lettem rosszul, akkor pl. nem csináltam semmit. Kicsit fenntartással kezelem ezt a vashiányos megállapítást, mert korábban is előfordult már, és akkor nem jelentkeztek ezek a tünetek. Kardiológiára 28-án kell mennem, gondolom nem a vashiány miatt. Szeretném megkérdezni, hogy Ön szerint is okozhat e a vashiány ilyen jellegű tüneteket? Köszönettel várom válaszát M. Ildikó

Dr. Molnár Dóra válasza mellkasi fájdalom témában

Kedves Ildikó, komolyabb vérszegénység okozhat ilyen tüneteket, de az ön esetében mindenképpen ki kell zárni koszorúér betegséget (szív ultrahang, terheléses EKG, amennyiben ezek nem mutatnak eltérést, akkor esetleg más vizsgálat is szükséges lehet) . Jobbulást kívánok! Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2013. január 21., 17:05; Megválaszolva: 2013. január 23., 22:33

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Abláció után
Tisztelt Doktornő! Édesapám 65 éves, 4. hete volt szívkatéteres ablációja pitvarfibrilláció miatt, a műtét sikeres volt,másnap hazaengedték....
Kardiológiai jellegű panasz fizikai...
Kedves Doktornő, azzal kapcsolatosan érdeklődnék, hogy fizikai megerőltetés - adott esetben intenzív kerti munkavégzés - hatására kialakuló több...
Infarktus lett volna?
Tisztelt Doktornő! Tegnap este ijesztő tünetet tapasztaltam. A bal vállam, és a mellkasom (inkább bal oldalon és középen) egész a gyomromig...
Ugye nem szív eredetű? 2.
Üdv! Utolsó kérdésem óta szerencsére elmult teljesen a köhögés és a fura fájdalmak is egy idore. A tüdőröntgenem eredménye is negatív lett amit...
Szúró fájdalom
Tisztelt Doktornő! Napi 3-4x néha erősebb,néha gyengébb szúrást/görcsöt? érzek a bal bordaívem alatt,vagy a borda alján (gyomor felé) ezt még...