Mellkasi fájdalom 1

Jó napot kívánok mindenkinek. A doktorurak bármelyikétől érdeklődnék, hogy vajon mit jelenrhet: egy nappal ezelőt hajnali kettőkor hirtelen erős, lüktető, szúró, feszítő, szabálytalan ritmusú szívtályéki fájdalomra ébredtem/riadtam fel.a nyaki ütőér tapintásával próbáltam megfigyelni a pulzusom, ami számomra sokszor -mondom, mint laikus-mitha szabálytalanul ki-ki hagyot volna ütemeket, párosulva erős mellkasi fájdalommal.a fájdalom kezdet szétterjedni a felsőtestem bal oldalán, előbb a mellkas majd pedig a bal felkarban éreztem éles szúró, zsibbasztó fájdalmat, de nem izom vagy csont, hanem, mintha az ereim fájtak volna.többször próbáltam visszafeküdni s pihenni, de a minden egyes alkalommal a tüneteket felerősödve éreztem, s a légszomly s erőtlenség olyankor volt a legerősebb.a gyomrom felsőrészén pedig időröl időre émelyítő lüktető érzés/fájdalom volt érezhető. 5 óra elteltével ha valamelyest enyhült is a fájdalom s az egyéb tünetek, indokoltnak éreztem, hogy orvosi segítséget kérjek s mentőt hívtam.a meentős urak az elmondotak alapján bekötöttek egy infúziót s elvégeztek egy ekg-s vizsgálatott, majd beszállítottak a sürgősségi ellátásra.ott szintén ekg vizsgálatott végeztek majd vért vvettek labor vizsgálathoz.mindezt a tünetek megjelenése után kb 6-7 órával, ekkorra a tünetek intenzitása jelentősen csökkent már.az ekg-n kóros eltérést nem észleletek, laborparamétereimben kóros eltérés nem tapasztaltak, necroenzimek negatívak. 4 óra megfigyelés után hazabocsájtottak.a tüneteket ha jóval enyhébben is, s nem mind egyszerre, de érezhetőek voltak.hazaérkezés után az esti órákig kb 7 órát tudtam aludni.éberdés után ha enyhébben is, de maradtak a tünetek csak jóval tompább formában, majd hajnalban hirtelen ismét felerősödtek a tünetek, de mostanra inkább folyamatos tompa, szabálytalanul lüktető émelyítő fájdalommal a mellkasban s a gyomor/has felső részén, erős szédüléssel, homályos látással, fejfájással, néhányszor az eszméletvesztés határán majd a délelőtti...folyt mellk.fájd 2...

Dr. Molnár Dóra válasza mellkasi fájdalom témában

Kedves Kérdező! A panasz valószínűleg nem szívinfarktus veszélyt jelez, hiszen ezt vizsgálták a sürgősségi osztályon. A fájdalom hátterében vírusfertőzés, vagy gyomorbántalom is lehet, fáradjon el a háziorvoshoz, aki további kivizsgálás céljából elküldi Önt a megfelelő szakrendelésre. Jobbulást kívánok, tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. szeptember 15.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Milyen vizsgálat szükséges, hogy...
Tisztelt Doktornő! 29 éves férfi vagyok, rendszeresen sportolok. Tavaly karácsonykor volt egy ijesztő pánikrohamom egy buli közben,...
Mellkasi fájdalom
Mitől lehet bizonytalan mellkasi fajdalmam? Nem mindig ugyanott érzem, nem szúró szorító érzés csak fáj. Legtöbbet középen és néha két...
"Mellkas fájdalom, hátfájdalom"
Jó napot, körülbelül 1 hete elkezdődött nálam egy nehéz légzés érzete, ami a mai napig tart és ezzel szombaton elmentem az ügyeletre ahol...
Mellkasi fájdalom
Jó estét kívánok. Mellkasi fájdalommal fordultam kardiologushoz. Mégpedig azért mert ha könnyű fizikai munkát végzek akkor a mellkason...
Mellkasi fájdalom
Jó estét! Mellkasi szúró fájdalommal kapcsolatban írok önöknek. Minimális fizikai aktivitás után jön elő ilyenkor a vérnyomásom 170-190...
Mellkasfájdalom, quantiferon pozitív...
Tisztelt doktornő! 2019-Ben igazolt, nem fertőző tbc-s beteg voltam. Pár hónapnyi gyógyszeres kezelést követően gyógyultnak...