Van ennek még jövője?

Párommal 3 éve vagyunk együtt. Eleinte minden szuper volt, aztán egyre gyakrabban visszautasított, mikor szexelni akartam. Ez nem esett valami jól, így azt gondoltam, úgyis mindig a rossz időpontot fogom ki, inkább ráhagyom a kezdeményezést, így akkor csináljuk, amikor ő is szeretné. Aztán egyre ritkult. Volt, hogy hónapokig csak havi 1-2 alkalommal került sor szexre. Sokat veszekedtünk emiatt, nem értettem, hogy miért nem akar. Bebeszéltem magamnak, hogy nem vagyok jó az ágyban, csúnya vagyok, kövér vagyok stb. Ő csak kifogásokat keresett, de sosem mondta, hogy mi a baj. Így eltelt majdnem 2 év. Csak azért nem szakítottunk, mert nagyon szeretjük egymást, és amúgy tényleg minden tökéletes, de ez így nem állapot. Már a szex minősége is egyre csak romlott. Heti egy, de kb. csak azért, hogy ne panaszkodjak.. Sokáig nem mertem kezdeményezni, de mostanra sikerült, de már késő. Elment a kedve az egésztől. Van egy nagyon jó barátnőm, akivel megbeszéltem mindent. Mikor szabadságon voltam és nem voltam otthon, részegen hajnali kettőkor átment hozzánk, kikezdett a barátommal, mert tudta, hogy alig van köztünk szex. Lefeküdtek. Ezt titkolták előttem 8 hónapig. A párom nem merte bevallani, mert félt, hogy elveszít. A barátnőm szintén. Először ki akartam dobni, de átbeszéltük és neki az hiányzott, hogy kezdeményezzek, hogy lássa, hogy élvezem a szexet. Mert tényleg annyira gátlásossá váltam, hogy nem tudtam elengedni magam, elélvezni se. Most is szeretjük egymást, és nem tudom, hogy újrakezdjük-e. Abban bízok, hogy ha sikerül előásni az igazi énemet, aki tele van önbizalommal és imádja a szexet, akkor mindent rendbehozhatunk. El szeretnénk menni párterápiára, megígérte, hogy soha többet nem fog csinálta, teljesen ki van készülve emiatt. Mit tegyek? Megér még egy próbát?

Kovács Piroska válasza párkapcsolati probléma témában

Kedvesem, Önök tudják, mit éreznek egymás iránt, vagy azt, hogy mit képesek megtenni egymásért és a kapcsolatukért. Amennyiben mindkettőjükben megfogalmazódott a változtatás szándéka, úgy ne hezitáljanak, hanem cselekedjenek! Jelentkezzenek be terápiára és tegyék rendbe az életüket! Közben pedig sok minden helyére kerül és tisztázódik az érzelmi káosz. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 18.

Kérdések és válaszok: Szexuális élet

Parkapcsolati problema
Jonapot Doktorno! 30 eves ferfi vagyok, alakuloban van egy kapcsolatom mar Januar ota ismerem a lanyt o 26 eves. Sajnos sokat dolgozik, igy ritkan tudunk...
Vágyhiány
Kedves Doktor Úr! A problémám a következő: Jelenlegi páromat első sorban észérvek alapján választottam magam mellé, és bár nagyon szeretem Őt, sajnos nagyon...
Örökös háromszög, van értelme az ilyen...
A bátyámnak kb. 7 éve van barátnője, aki nem úgy viselkedik ahogy egy hosszan tartó kapcsolatban kéne. A probléma az, hogy valami betegség által vagy...
Teljesen összeomlottam, nem tudom...
Üdvözletem. Az én problémám májusban kezdődött mikor 5 év együttélés után szétváltunk a párommal. Ennek túlnyomórészt az volt az oka, hogy más-más okokból...
Párkapcsolati krízis?
Tisztelt Doktor! A párommal lassan egy éve vagyunk együtt. Kiváló a kapcsolatunk minden tekintetben. Minden tökéletesen működött mindaddig amíg munkahely...
Nem tudom, már mit tehetnék...
Tisztelt doktor úr\nő! Az lenne a problémám, hogy a feleségem elküldött, és semmi igazi oka nem volt rá! Most született meg 2. kislányunk, jelenleg 2...