Májzsugor

Tisztelt Orvosok! Most, derült ki, hogy édesanyámnak súlyos májzsugora van, ami alkohol fogyasztás miatt alakult ki. Kérdésem, hogy életmódváltással, az alkohol elhagyásával szinten tartható a mostani állapot? Szükség lesz nála a felgyülemlő víz leszívására is, mert sajnos nagyon hamar visszatermelődik. Ugye évei vannak még hátra, ha betart mindent, amit kell és nem hónapokban kell reménykednem? Válaszukat előre is köszönöm!

Dr. Plósz János válasza májzsugor témában

Tisztelt Kérdező! Kérdésére még a labor- és a képalkotó vizsgálató alapján is nehéz válaszolni, mivel a májcirrhosis lefolyása erősen egyénfüggő. Alapvető kérdés az, hogy maradt-e még elegendő ép májsejt a máj regenerálódásához. Ha igen, akkor a toxikus okok elhagyásával az állapot javulása várható. Azonban ha a károsodás olyan mértékű, hogy a májsejtek nem képesek pótolni az elpusztult sejteket illetve ellátni a szükséges funkciókat, az állapot fokozatos romlásával kell számolni. A májcirrhosis a hasűri vénás nyomás megemelésével szövődmények kialakulásával jár, melyek szintén életet veszélyeztető állapotot jelentenek (nyelőcső-visszértágulatok megjelenése, a hasüri folyadék felülfertőződése, a méregtelenítés elégtelensége miatt tudatzavar megjelenése). Bizonyos laboratóriumi értékek (albumin, bilirubin, INR-érték), a hasűri folyadék, mennyisége és a központi idegrendszeri tünetek alapján a Child-Pugh féle pontrendszerben meghatározható a betegség stádiuma és meghatározható az egy éves túlélés esélye (ez a legenyhébb A stádiumban majdnem 100%, míg a legsúlyosabb C-ben 35).Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. július 07.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Májzsugorodás és máriatövis tea
Tisztelt Doktornő! A következőben szeretném a segítségét kérni: Apósomnál májzsugorodást állapítottak meg. Sajnos már több esetben kellett a felgyűlt vizet...
Nyelőcsői visszértágulat
Üdvözletem! Édesapának nagyon súlyos az életminőségét már nagyon befolyásoló aranyere van, de nem műtik Varicositas oesophagei (okozója májzsugor) miatt. Nem...
Májkóma tünete
Tisztelt doktornő/doktorúr! A májkómáról szeretnék kérdést feltenni. Azt szeretném megtudni, hogy ha valakinek májzsugora van, és zavart az állapota,...
Lelet értelmezés
Tisztelt Plósz János DoktorÚr! Szeretném ha segitene leleteim alapján a betegségem állapotában. CHV és alk. által kialakult májzsugorom van. Dekompenzált...
Máriatövis
Tisztelt Webdoktor! Tisztelt Plósz János Doktor Úr! Alkh és HCV talaján kialakult májzsugorom van. Az egyik máriatövis kapszulában glicerin is van. Ugye az nem...
Értelmezés
TiszteltWEBDoktor! Segitségét szeretném kérni, a leletem értelmezésében, és tájékoztatást a további kilátásról. Mivel segithetek, van-e egyáltalán még...