Nagyfokú rövidlátás

30 éves férfi vagyok. 1997-ben ideghártya leválás miatti ("Ceclage") műtétem volt (Nyíregyháza) a bal szememen. Majd későbbi folyamatos gyulladás miatt 1999-ben újabb ("Nas. clara perf. plastica os.") műtétem volt ezen a szememen. Ezt követően semmi panaszom nem volt. Bal szemem -9.0 jobb szemem - 5, 5 volt. 2009-ben májusában magas szemnyomás miatt Betopic S szemcseppet írtak ki számomra. Ettől folyamatosan könnyezett a szemem, ezért először Xalatan majd Combigan szemcseppet kaptam (2009 október) , illetve ekkor cseréltem le a szemüvegemet. bal -9.0 jobb -6.0. Ezt követően folyamatos látásromlás volt tapasztalható a jobb szememen. 2009 novemberben jeleztem hogy valami nincs rendben a jobb szememmel, ekkor már géppel -8, 75- öt mértek ezen a szememen. Folyamatos kontroll alatt vizsgálták a szememet, semmi eredménnyel, Orvosom elküldött MRI vizsgálatra, de ott sem találtak semmit. Próbálkoztam a szemcsepp mellőzésével, is de ez sem segített. 2010 decemberében másik városba költöztem (Miskolc) ahol egy másik szemorvos is megvizsgált, Ő sem talált semmi problémát a szememen. bal szem -10 jobb szem -10, de mivel tágitva volt a szemem ekkor nem tudott szemüveget kiírni. 2011 március: kontroll vizsgálaton kiderült a bal szemem -10 jobb szemem -20 dioptria. Mivel tul nagy a különbség a két szemem között szemüveget nem tudtak írni, és tanácstalanságra hivatkozva, kértek, hogy Debrecenbe keressek valakit aki talán tud segíteni. Még nem említettem, de munkámból adódóan napi 10 - 12 órát ülök számítógép előtt. Abban kérném a segítségét, hogy tud-e ajánlani valami megoldást a problémámra?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Papp Júlia válasza rövidlátás témában

Tisztelt kérdező! A nagy dioptria különbség miatt a kontaktlencse viselése vetődött fel bennem. Érdemes lenne ezt megpróbálni.

A leírásból, ha jól veszem ki a bal szem dioptria értéke szinte semmit sem változott (-9, 0D -10, 0D) , míg a jobb szem dioptria értéke kb. 12 év alatt jelentősen emelkedett. A jobb szemen miért nem jött szóba a sclera megtámasztás? a gyulladás veszélye miatt vetették el? A tengelyhossz hogyan változott a jobb szemen? A számítógépes munka lényegesen nem befolyásolja a progreszíót, inkább csak a subjektív panaszokra hat. A sclera megtámasztásos műtét elbírálása miatt lenne esetleg érdemes valóban megkeresni debreceni szakrendelést.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. március 14., 10:11; Megválaszolva: 2011. március 16., 07:49
Kérdések és válaszok: A szem betegségei
Nagyfokú rövidlátás eredmény
Tisztelt Doktor Úr! A következő lelet értelmezésében kérném segítségét - sajnos a vizsgálaton nem kaptam választ a kérdéseimre, és most nem...
Rövidlátás, egy év alatt 1. 5...
kislányom 11 éves.Egy éve a szemészeten megállapítottak, hogy enyhén rövidlátó, jobb szemén -0.25 dioptria volt. Felírtak szemüveget, hogy igény...
-10 dioptria
Tisztelt Doktornő! A 15 éves fiamnak évek óta romlik a szeme; jelenleg -10 dioptriánál tartunk. A kontaktlencsét nem tudta megszokni. Gimnazista, de...
Hordjam e a szemüveget?
Tisztelt Doktor Nő! Olyan kérdésem lenne, hogy kb. 2 hónapja voltam lézeres szemvizsgálaton, eddig a bal szemem - 1, 25 diopriás volt, viszont ott...
Örökölt szembetegség
Kiskorom óta baj van a jobb szememmel, jelenleg -2, 75D lencsém van de a bal szememmel viszont tökéletesen látok. Édesapámnak is ez a problémája. Ez...