Látásromlásom van, mi lehet a bajom?

Tisztelt Doktornő!

A látásproblémám immáron hosszú anamnézissel rendelkezik, de végkimenetelét nem látom, illetve eléggé sötétnek. Negyvenhat éves vagyok, ebből harmincötig semmilyen látásproblémám nem volt. Az egész jelenség kezdődött egy furcsa fertőzéssel, ami mindkét szemem szemhéj alatti részén, fehér nem elmozduló gombostűhegynyi foltokat, és viszketést okozott. Szemész orvosom nem tartotta jelentősnek, szemcseppel és kenőccsel elbocsájtott. Ez az állapot hosszan, egy-másfél hónapig elhúzódott, majd lassacskán javult. Azonban ettől kezdve folyamatosan romlani kezdett a látásom. Következő szemészeti vizsgálaton semmi különöset nem állapitottak meg, csupán veleszületett fénytörési hibát, erre plusz fél dioptriás szemüveget kaptam. Sajnos a folyamat itt nem állt meg. Egyre rosszabbul láttam és felfigyeltem egy furcsa jelenségre. Először csak fényes tárgyaknál, (lámpafény, hold) két egymáson elcsúsztatott képet láttam, mindkét szememmel külön-külön, egy kisebbet és egy nagyobbat. Következő szemészeti vizsgálaton semmilyen különös elváltozást nem állapítottak meg, sőt, azt mondták, hogy a vizsgálatok alapján én ilyet nem is láthatok. Kaptam erősebb, immáron plusz másfeles és egyes szemüveget.
A későbbiekben ez a folyamat nem állt meg, öt-hat év alatt eljutottunk a négy és feles szemüvegig, valamint oda, hogy mostmár nem két képet látok, hanem mindkét szememen külön-külön többet is, ami mostmár teljességgel homályos látást eredményez. Már távolra is szemüveget kaptam. Minden alkalommal, amikor szemészhez fordultam, semmi rendelleneset nem állapitottak meg, sőt, problémám elmondása után, még különböző vizsgálatokkal is igazolták, hogy nekem olyan látásproblémám nem lehet, csupán egyszerű öregszeműségről van szó. Jelenleg ott tartok, hogy már nem merek szemész orvoshoz menni, mert attól tartok, hogy nem megoldást, hanem csak egy újabb szemüveget kapok, amivel semmi nem fog változni, az elváltozás nem áll meg és nem tudom mi lesz a vége, illetve rossz véget sejtek.
Kérem a leírtak alapján adjon tanácsot, mitévő legyek, illetve felvilágositana, hogy mi lehet a szemem baja és annak gyógymódja.

Üdvözlettel.

Dr. Fáklya Mónika válasza látásromlás témában

Tisztelt kérdező! Egyszerre egyszerű és nagyon bonyolult az Ön problémája. Egyszerű abban a tekintetben, hogy valószínűleg valóban távollátó (+ dioptriás szemüveg) már gyermekkorától (!) kezdve, de panaszai tünetei csak akkor jelentkeztek, amikor a szem természetes "öregedése", öregszeműség során a szemizmok már nem tudják ezt a fénytörési hibát kiküszöbölni. A "tankönyvnek megfelelően" az első tünetek 30-35 éves kor körül kezdődnek: homályosabb látás, fáradékonyabb szemek, összefolyó betűk, kettőzöttség stb. Az Ön esetében is ennek természetes folyamatnak az előre haladásának köszönhető a fokozatos dioptria emelés -, ami tehát nem jelent "rosszabbodást", "romlást". Egyszerűen fáradnak a szemizmai, a lencse rugalmassága változik stb. Teljesen természetes az is, várható, hogy távolra és közelre is kell szemüveg. Sőt fel kell készülni a szemüveg dioptria értékeinek további fokozatos, egyenletes emelkedésére is. Más részről a fehér, viszkető elváltozások leginkább allergiás reakcióra engednek következtetni, de műszeres vizsgálat nélkül csak a leírásra támaszkodva ez nehezen besorolható. A képek többszörözöttsége, homályossága részben a szemüveg igénynek tudható be, de sajnos több fontos betegség is állhat a háttérben: szemlencse rostrendszerének módosulása vagy az éles látás helyének eltérései. Ha nem javulnak az új szemüveggel sem a tünetek, akkor érdemes lenne kontroll szemészeti vizsgálatra elmenni és kizárni a látászavar egyéb okait.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. november 07.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

rövid idő alatt nagy látásromlás
Tisztelt doktor úr! 43 éves vagyok. 2 éve vagyok szemüveges (-1,75 a jobb szemem bal -0,75) cylinderes.1 éve voltam utoljára vizsgalaton, akkor meg ez volt a...
Kml. (kézmozgás látás) egyenlő a...
Tisztelt Weborvos! Idéznék a látóélességemből: 2017.07.21 VSÜ: -19,5D -2.75 cyl: 0,2 -19,5D -3.5 cyl: kml..ünj. 2018.02.04: Od: -19,5D -2.75 cyl: 0,15...
Látásromlás oka így tisztázható?
Tisztelt Doktorúr! 22 éves fiú vagyok, és elég hirtelen kialakuló látásromlás miatt megyek a szemészetre. Ott végeznek elvileg egy "szemnyomás" mérő...
Törött üveg látás
Tisztelt DoktorÚr! A szemem előtt, mintha törött tükör lenne. Ez már a harmadik napja tart, mindkét szememen egyformán. Rendkívül megrontja a látásomat, a...
Méért romlik a látásom?
Tisztelt Doktornő! Fokozatosan romlik a látásom, a szemem állandó gyulladásban van, legutóbbi szemészeti vizsgálaton a következő információkat...
Folyamatos látás romlás, gyulladás
Tisztelt Doktornő! Nagyon el vagyok keseredve, látásom folyamatosan romlik, állandó gyulladsban a szemem. A legutóbbi szemészeti leletem a következő A...