Súlyos szemirritáció

Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 évvel ezelőtt kezdődtek a panaszaim. A szemem viszketett, fájt, szúrt. Száraz szem szindrómát diagnosztizáltak és műkönnyek használatát javasolták. A bal szememmel nem is volt gond (most sincs), de a jobb szememen tovább súlyosbodtak a tünetek. Ekkor géleket kaptam, melyet éjszaka kellett használni, illetve meleg párnás borogatást javasoltak. Sajnos ez is kevés volt. Egyre irritáltabb lett a szemem, előfordult, hogy még pislogni is fájt. Megpróbáltak terápiás kontaktlencsét illeszteni, ami hozott némi enyhülést, de nem eleget. Kb. 2-3 órán át nagyon kényelmes volt, de utána mindig "megunta" a szemem és amikor kivettem, még jobban fájt a szemem. Ezután könnypontdugót kaptam háromszor is, először egy pár naposat, majd fél éveset, most már végleges van. Bár hozott némi enyhülést, például már nem viszket annyira és nem fáj a pislogás, de az égő érzés továbbra is megvan., De ez sajnos még nem minden. Az utóbbi 2-3 hónapban arra lettem figyelmes, hogy ezt a szememet nem tudom annyira kinyitni, mint a másikat. Ez egyre feltűnőbb, főleg reggel, de én már mindig látom. A felső szemhéjam enyhén fel van puffadva, az alsó pedig rá van feszülve a szememre, a szemrésem több milliméterrel eltér a másik szememétől és ez már esztétikailag is nagyon zavar. Elmentem újra a napokban egy rendelésre. Azt mondta az orvos, hogy korombelieknél még nem nagyon látott ilyet, idősebbek szoktak ilyen panaszokkal hozzá fordulni, de még az is furcsa, hogy csak az egyik szememet érinti a dolog. Arra meg végképp nem tudott mit mondani, hogy egyre kisebbre tudom a szemem kinyitni. Azt mondta, valószínűleg valami korábbi gyulladásból származhat a jobb szemem ilyen szintű irritáltsága. Ő is megállapította a száraz szem tényét, de szerinte nincs annyira vészesen kevés könnyem, ami ilyen panaszokat váltana ki. Valószínű a már bent lévő könnypontdugó segített, csak a tünetek nem akarnak múlni mégsem. Flucon és conheal szemcseppeket javasolt, jelenleg ezeket csepegtetem a szokásos esti melegborogatás és "szem-masszás" mellé. Érzetre, mintha jobb lenne valamivel, az égő érzés valamivel enyhült., De a szemrésem ugyanolyan kicsi, ezzel nem tudom mi lesz, attól félek, hogy így marad, vagy esetleg még rosszabb lesz., Amikor még nem volt ennyire észrevehető, azzal nyugtatott az orvos, hogy ez valószínűleg átmeneti, de rosszabb biztos nem lesz., De aztán lett és most itt tartok. És az a nagy tragédia ebben, hogy csak ezzel a szememmel látok, a másik annyira tompalátó, hogy olvasni se tudok vele. Tehát ez az egy szemem van, amivel viszont ilyen problémák vannak. A kérdésem először is az lenne a Doktor Úrhoz, hogy a fentieken túl tudna-e még valamit javasolni nekem? Olvastam például egy villanófényes eljárásról (E-eye terápia), de a könnypontdugót berakó orvosom szerint pénzkidobás, szerinte kizárt, hogy segítene., De hátha. Nekem már bármennyit megérne még az is, hogy visszakapjam legalább azt az egészséges tekintetet, ami volt. Már annyira látszik az asszimetria a 2 szemem között, hogy tiszta, depressziós lettem., Amit még kérdeznék, hogy hol csinálnak az országban például ilyen könnymennyiségmérést, vagy szaruhártyafestést, könnyfilmszakadási időt? Ilyeneket nekem senki nem csinált, pedig nagyon sok helyen voltam. Tudna-e olyan klinikát mondani, ahol ezekhez a problémákhoz kifejezetten értenek és van ilyen vizsgálatokra lehetőség? Budapesti vagyok, de bárhová elmennék az országban. Köszönöm szépen!

Dr. Cserháti Zoltán válasza száraz szem témában

Kedves Uram! Sok esetben a könnypontdugó megoldást nyújthat a száraz szemű betegeknél, mivel segít abban, hogy az a kevés könnyfilm megmaradjon a szem felszínén, ám vannak olyan súlyos esetek, amikor már az sem elég. Véleményem szerint sem érdemes sokat várni a "villanófényes" terápiától. Az Ön által leírt vizsgálatokat (könnymennyiség mérést/Schirmer-teszt, szaruhártyafestést, könnyfilmszakadási időt/BUT) majdnem minden jól felszerelt szakrendelőben el kellene tudni végezni. Ezek nem olyan speciális vizsgálatok a szemészeten belül. Tekintettel az állapotára a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája megérne egy próbát. Remélem segítettem! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2019. január 29.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Szem könnyezés, szarusodás
Jó napot! Kb. öt évvel ezelőtt diagnosztizálták nálam szarusodást. Viszont a probléma menni a korábban kezdődött. Reggelente nagyon erősen könnyeznek a...
Száraz szem betegség
T. Doktor Úr! A szemeszeten legutóbb csak érágasságot állapították meg, más egyebet nem. Korábban Schirmer érzéstelenítéses tesztet végeztek 5, 10 mm-es...
Schirmer teszt
Kedves Doktor Úr! Egy picit összezavarodtam azzal kapcsolatban, hogy az érzéstelenítés nélkül végzett vizsgálat esetében azt az információt kaptam, hogy az 5...
Schirmer teszt
T. Doktor Úr! Pár hónappal ezelőtt végeztettem egy Schirmer tesztet (félve attól, hogy Sjögren szindrómám van - antitestek rendben). Egyik szememben 10 mm,...
Keratopathia, Corneregel és...
Tisztelt Doktor úr! 80 éves vagyok, multifokális lencsés szemüveget viselek közel 20 éve. Az utóbbi időben (4-6 éve) szemszárazság tünete jelentkezett nálam,...
Eres szemek
Tisztelt Doktor úr! Bő 2 évvel ezelőtt kezdődött eresedni a szemem. Először csak a bal szememen, most már a jobbon is. Eleinte 2 db ilyen ér volt, most már...