Visszatérő szemfájás

Körülbelül 3 éve vagyok kontaktlencse viselő, elég rossz a szemem (jobb: -4.25, bal: -4.00), és a sportolás miatt eléggé fontos, hogy kontaktlencsét viseljek. Tavaly márciusban betegedett meg először a jobb szemem, egy fekélyes elfertőződött seb keletkezett rajta, körülbelül másfél hónap alatt gyógyult meg, addig nem is hordtam kontaktlencsét. Aztán júniusban kötőhártya gyulladással betegedett meg ugyanaz a szemem, egy héttel később a szemészek már nem láttak rajta semmilyen betegséget, azt mondták, hogy nyugodtan használhatok már kontaktlencsét, én vártam még egy hetet, aztán megpróbáltam betenni a kontaktlencsét, de egy óra elteltével ki kellett szednem, mert nagyon fájt. Ezért egész tavaly nyáron nem használtam a kontaktlencsémet, de mégis nagyon gyakran fájt a jobb szemem, általában az egész szemhéjam fájt vagy zsibbadt, és a fejem is hasogatott jobb oldalt. Ha betettem egy órára a kontaktlencsémet, másnap nem tudtam kikelni sem az ágyból, olyan fájdalmaim voltak, de ha nem tettem be, akkor is nagyon gyakran fájt. Folyamatosan jártam közben szemészhez, minden alkalommal megállapították, hogy semmi baja a szememnek, cseréltem kontaktlencsét, kontaktlencse folyadékot, de így is nagyon sokszor fájt. Nyár végére megnyugodott a szemem, ősszel elkezdtem újra rendszeresen használni a kontaktlencsémet, decemberben azonban újra elkezdett állandóan fájni, már nem tudom egész napokra betenni a kontaktlencsémet, de néha akkor is fáj, ha több hétig nem teszem be. A fájdalmat nem a szemem elülső részén érzem, hanem sokkal inkább a szemhéjamnál, a szemem hátsó részén. Már minden betegségem, akár egy kisebb megfázásom is szemfájással is társul. Nem tudom, hogy mi lehetne a megoldás, mivel a szemorvosok azt mondják, hogy nem látnak a szememen semmilyen rendellenességet, a szemem nem túl száraz és elvileg alkalmasnak kéne lennie a kontaktlencse viselésre. Nagyon megköszönném, ha lenne valamiféle tanácsa!

Dr. Hangyál Éva válasza szemfájdalom témában

Kedves Kérdező! A kezdeti szaruhártya gyulladás okozójáról nem írt. Esetleg lehet, hogy herpes vírus fertőzés volt, ami akár hosszantartó, visszatérő gyulladást is okozhat. A kontaktlencse viselésnél ilyen visszatérő panaszos esetben mindenképpen, egyszer-használatos (napi) lencsét javasolok, természetesen alapos vizsgálat után. Ha szemészetileg viszont semmi eltérés nincs, neurológus szakorvossal való konzultáció is szóba jön. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. február 25.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Szemfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Elég intenzív sírás után jelentkező szemfájdalom,vörösség ügyében kérném segítségét.Másnap jelentkezett a fájdalom a jobb...
Szemfájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Kb. 2 hete tartó szemfájdalom miatt döntöttem úgy, hogy írok Önnek. Enyhe, tompa fájdalmat tapasztalok javarészt a jobb, de időnként a...
Szem környéki fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Napokban szem környéki fájdalmat tapasztalok. Jobb szem, alsó szemhéj tájékán, csak pislogásnál jelentkezik a fájdalom (becsukott szem...
Nyomast erzek a szemeimben fenyre is...
Udv! Par hete elkezdett fajni a jobb szemem olyan erzes mintha ki akarna esni. Voltam neurologian, 2 szemeszeten, ENG vizsgalaton CT, MR, vervetel minden...
Ideggyulladás
Kedves Doktor Úr/Nő! A panaszaim szeptember közepén kezdődtek. Érzékenyebb vagyok a hidegfrontra, de azt nem mondom, hogy minden egyes frontot megérzek....
Visszatérő fejfájás oka
Tisztelt Doktor Úr! Naponta vissza-visszatérő fejfájásom van. Megfigyeltem, hogy enyhe szem mögötti fájdalom társul hozzá. Erőteljes szemmozgatásra a fejfájás...