szemproblémák

Mai napon azt tapasztaltam, hogy a látóteremben egy sávban "összetőrt a kép", és ez az "összetört" sáv vibrált, káprázott, és a szemmozgásommal együtt mozgott. Ez kb. 15-20 percig tartott, közvetlenül utána pedig azt tapasztaltam, hogy olvasásnál egy-egy betűt a másodperc töredékéig nem láttam. Tehát az előttem levő könyvben egy-egy pillanatra eltűnt egy-egy betű, mintha ott üres lenne a lap. Ez is kb.15-20 percig tartott. Mikor ez is elmúlt, elkezdett fájni a homlokom, majd 1-2 óra múlva magától megszűnt ez is, s az azóta eltelt néhány órában semmi rendellenességet nem tapasztalok. A vérnyomásomat ellenőriztem kétszer is közben, teljesen rendben volt. Semmilyen megerőltető tevékenységet nem folytattam, és nem ütöttem meg a fejemet a tünetek megjelenése előtt. Közvetlenül előtte a szabadban, napos területen voltam, és mikor a lakásba bementem, akkor jelentkeztek a problémák. Kb. félév óta fehér villanásokat látok félhomályban, emiatt megvizsgálták a szememet a Szemklinikán, és azt mondták, hogy semmilyen beavatkozást nem igényel. Mi okozhatta a mai tüneteket, illetve van-e teendőm, ha a továbbiakban nem tapasztalok újabb problémát?

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Papp Júlia válasza látászavar témában

Tisztelt kérdező! Kontroll szemészeti szakorvosi vizsgálatra lenne szükség, mely során ellenőríztetni kellene a szemnyomást, szemfenék állapotát, esetleg látóteret stb. glaucoma kizárása céljából. Egyéb szemészeti eltérést is körbe kell járni - gyulladás, üvegtest, retina elváltozása stb. Emellett, ha szemészetileg minden rendben van akkor tovább kell lépni neurológia irányába (migrénes fejfájás kivizsgálása) .

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. október 21., 19:51; Megválaszolva: 2012. október 26., 22:25
Kérdések és válaszok: A szem betegségei
Szememben ...
Tegnap délután kezdődött a címben írt úszkálás, ami vékony fekete szálaknak látszanak (romos pókháló) és néhány fekete pötty. Ezek az...
Látászavar. Szedüles
Jó napot. Nekem már 2 éve van ez. szedüles, látászavar (homályos látás uszkalo foltok. Többszor voltam szemészetnel ahol azt mondták szemen...
Látászavar
Kb másfél órája a jobb, retina-műtött (2014: PPV, epiret.membráneltávolítással, majd 2015-ben szürkeh.) szemem előtt femete...
Perifériás látótérkiesés...
Tisztelt Doktor Úr/ Doktor Nő! A mai napon olyan furcsa és ijesztő dolgot tapasztaltam, amit még előtte soha. Úgy kezdődött, hogy kissé...
Szemészeti vizsgálatok
Tisztelt Doktor! Pár hete felerősödtek látászavar panaszaim, aminek szeretnék most már a végére járni. Főleg félhomályban látok rosszul, apró...