Émelygés, hányinger

Tisztelt Doktor Úr, az alábbi problémámmal fordulnék Önhöz. 43 éves túlsúlyos férfi vagyok. Másfél hónappal ezelőtt kenyeret ettem, aminek a haja hátul a torkomat megingerelte és hirtelen visszajött, amit megettem. Utána két napig minden rendben volt, majd karácsonykor sajnos többet ettem, mint az azelőtti időszakban, ismét kenyeret is - bár a haja nélkül, és akkor mindent kihánytam. A torkomban gombócérzés, torokviszketés jelentkezett (nyelési nehézség nem volt), amely 1-2 hét alatt múlt el, mentolos cukorkát és Rennie-t szopogattam a kellemetlenségre. A hányinger, émelygés azonban azóta is megmaradt. Reggel a legrosszabb, amikor üres a gyomrom, amint sikerül ennem, jobb lesz. Mivel az elmúlt időszakban többször előfordult, hogy visszaböfögtem az ételt, a háziorvos első körben 40mg Pantoprazol szedését javasolta, hátha ez megoldja a problémámat, ettől egy fokkal jobb lett. Azonban az erős szagok továbbra is nagyon ingereltek (hagymás ételek, kipufogók stb.) így arra gondoltunk, hátha epe probléma lehet, emiatt szedtem pár napig Bilagitot is, ettől jobb lett. Azóta inkább gyógynövényes epehajtót veszek be, ha épp kellemetlenebbül érzem magam, utána elviselhetőbb lesz. Egy hetes laboreredményemben pár érték magasabb: Fehérvérsejt 13,50 (4,00-10,00), Limfocita 4,43 (0,80-4,00), Neutrofil 7,95 (2,00-7,00), Süllyedés 28 mm/h (3-15), GOT 39 (2-37), CRP 24,26 (0,10 - 5,00), Konjugált bilirubin 4,3 (<3,4), Laktát, dehihrogenáz kevesebb 188 (208 - 378). A háziorvos azt mondta, hogy van egy kis gyulladás, de erre nem tud mit adni, várjuk meg a hasi ultrahang eredményét, melyre majd két és fél hét múlva tudok menni. Semmilyen más tünetem nincs, hasam sehol nem fáj. Doktor Úrnak lenne valami ötlete, hogy mi lehet ez és esetleg mit lehetne szedni addig is, amíg nem jutok el az ultrahangra? Válaszát előre is nagyon köszönöm.

Dr. Plósz János válasza hányinger témában

A panaszt okozhatja gyomorhurut, de akár nyelőcső-motilitászavar is. Előbbi a savcsökkentő kezelés mellett megszűnik (esetleg érdemes megpróbálni Iberogast csepp használatát). Ha az étel-regurgitáció ismétlődik, mindenképp érdemes gyomortükrözést végeztetni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. február 07.

Kérdések és válaszok: Reflux és gyomorfekély

Ductus choleduchus 9,5mm...
Tisztelt Doktor úr, 2023. 01. 27-én eltávolították az epehólyagom. Mivel azóta is fáj a hasam, 1,5 hete minden étkezés után hányingerem van (néha étkezés...
Étvágytalanság, hányinger
Tisztelt Dr úr /hölgy 2022 november 3.-án aneorizma műtétem volt, (mely során a bal oldali szem mögötti eret műtötték). A műtét után szedtem clopidogrel-t,...
Gasztroparézis vagy
Tisztelt Doktor Úr! Párom nevében kérdezek, aki külföldi állampolgár. Áprilisban egy légúti fertőzés után május-júniusban kezdődtek a emésztőrendszeri (főleg...
Gyomorpanaszok
Tisztelt Dr Plósz János! A minap felkerestem a háziorvosom, mert hetek óta tartó hányigerrel küszködöm, étvágyam sincs. A hányiger reggelente jelentkezik,...
Mi lehet ez?
Kedves Dr Plósz János! Szinte állandó hányigerrel küzdök. Eddig csak vissza vissza tért, de az elmúlt 3 hétben szinte állandó. Május 21ota Itopride Supremex...
Több, mint egy hónapja tartó hányinger
Üdvözlöm. 26 éves lány vagyok, már több, mint egy hónapja minden nap hányingerem van, illetve gyakori fáradtságérzetem. Jól alszom éjjel viszont nappal...