Gyomorpanaszok

Tisztelt Dr Plósz János! A minap felkerestem a háziorvosom, mert hetek óta tartó hányigerrel küszködöm, étvágyam sincs. A hányiger reggelente jelentkezik, délutánra általában jobb valamivel de úgy is érzem. Eddig január óta refluxszal kezelnek, 40mg Esomeprazolt és 20mg Quamatelt kaptam, bevonoszert és Salvus víz használatát javasoltak. Akkoriban még fájdalmaim is voltak, ezért készült egy kontrasztos CT és egy gyomortükrözés, nem volt fekély, felmaródás, de továbbra is ezeket a gyógyszereket kellett szednem mert refluxos panaszaim voltak, és kaptam mellé még gyomorürülés segítőt, legalább 3 hónapig szedjem az Itopride-ot. Pszichológushiz járok autogen tréninget gyakorlunk és Frontint kaptam napi 0.25-öt. Jelenlegi panaszaim: néhai savanyú szájíz, de ez inkább olyan mintha a számban képződne, nincs felbüfögésem már. Hányigerem van. De kibírhatatlan. A torkom gyulladt, gégész szerint sav miatt... (úgy hogy mondom már hónapok óta szedek PPI-t és H2RA-t is, Ventert) Fogytam kb 6-8kilot január óta. És a székletem laza, de néha olyan mintha hasmenés lenne, de annál sűrűbb, talán ez a nyákos széklet, egy egynemű de nem olyan mint régebben, sokkal lazább. A háziorvos elküldött hepatologiára mert a bal máj lebenyem nagyobb a CT szerint, de a máj enzim értékek az eddigi vérvételeken tökéletesek voltak mindig. Valamint kaptam Normixot, hogy hátha valami bélgyulladás okozza, sibo a hányigert. Még nem kezdtem el szedni, ön szerint jó ötlet egy kúra? (Még januárban fujtam laktulozt akkor negatív lett) Mondta hogy csökkentsem 20mg Esomeprazolra és 20mg Quamatelre a dózist. Lehet hogy ennyi savgátlás után nem tudok emészteni és ez a baj? Vagy tényleg valami bélgyulladás? A daganatokat jó eséllyel kizárhatom, nincs családi halmozodas sem emésztőrendszeri betegségek miatt, nincs véres székletem, se puffadás, és hányni nem szoktam csak hányigerem van (nem is küldtek el ezért vastagbéltükrözésre, 24 éves vagyok) Önnek mi a véleménye? Mitől lennék végre újra önmagam? Köszönettel!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Plósz János válasza hányinger témában

A refluxos eredetet (legalábbis a garat-szájtünetek tekintetében) a PPI kezelés mellett kevéssé valószínű (legalábbis javulnia kellett volna) . Ráadásul a savgátlók lassítják a gyomorürülést, így még akár fokozhatják is a panaszokat. Szóval a dóziscsökkentés szerintem is jó ötlet. A Normixot, diagnózis hiányában nem erőltetném. Amit viszont érdemes lehet: kombinált pre- és probiotikum tartós használata (akár több hónapig) , életmódban a gyakori, rendszeres, kis étkezések tartása, rendszeres intenzív testmozgás (a bélmotilitás rendezésére) .

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2020. június 18., 15:06; Megválaszolva: 2020. június 21., 09:46
Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések
Emelkedett májértékek
Tisztelt Doktor Úr! A kérdésem az lenne, hogy a laborvizsgálatban a májfunkciós értékek kissé emelkedettek: GOT/ASAT: 42; GPT/ALAT: 109 és Gamma...
Véres nyák
Tisztelt Doktor Úr! Ma arra lettem figyelmes hogy a széklettel friss piros nyák ürült.A székletemet egyenlőre nem láttam véresnek csak a nyákot...
Mi lehet a baj
Tisztelt Doktor! Nemrég olyan tüneteket tapasztaltam magamon ami eddig nem fordult elő . Házi Orvoshoz fordultam , a tüneteim gombóc érzés a torokban...
További vizsgálatok
Tisztelt Doktor Úr! Nagyon szépen köszönöm ,hogy ilyen gyorsan válaszolt. További kérdéseim lennének. Voltam laborban a vérsülyedésem 1-es volt, a...