Pszichés problémák

Tisztelt Pálvölgyi Rita Doktornő! Problémám összetett, amit megpróbálok röviden leírni. 20 éve van eritrofóbiám, vagyis az elpirulástól való félelmem.Ez szinte napi szintű, hogy arcom elvörösödik.Ehhez kapcsolódott egy-két év múlva, hogy mások előtt beszélve, vagy közösségben (pl.sorban állva, vagy egy beszélgetős társaságban) erősen verejtékezni kezdtem.Ilyenkor remegés és a hangom elcsuklása is jellemző. Gyakran van kábaság érzésem, ami párosul álmossággal és fáradtság érzéssel (de nincs leküzdhetetlen nappali elalvási rohamom) . Gyakori a stressz is a életemben.Ez aggódással és szorongással jár. Valamint többször fordult elő velem a 20 év alatt hipnagóg hallucináció elalváskor vagy ébredéskor, ami az utóbbi két hétben mindennapossá vált.Sőt amióta ez mindennapos, azóta főleg ébredés után, tehát már felkelve az ágyból mintha tovább folytatódnának ezek.Nehéz ezt körül írni, de megpróbálom.Tehát nem hangokat hallok, hanem egy-két gondolat jelenik meg a fejemben, amikre viszont nem gondoltam.Vagyis hasonló a tudatos gondolatokhoz, azzal a nagy különbséggel hogy ezeket nem tudom irányítani. Maguktól jönnek.És ami különös, hogy csak a reggeli, esetleg esti órákra jellemző ez. Mikor a feleségemmel beszélgetni kezdek reggel, vagy belekezdek valamibe ami nagyobb figyelmet és koncentrációt igényel, akkor ez megszűnik, és nincs jelen akár egész nap sem.Tehát élénk tudat állapotban nem fordulnak elő. Akkor jelentkeznek ismét ha a figyelmem hanyatlani kezd, vagy az esti és reggeli órákban. Szeretném a segítségét kérni hogy mire utalhatnak ezek a tünetek, és kihez kell fordulnom ezekkel? Neurológushoz, Pszichiáterhez? Várom válaszát! Üdvözlettel: Ádám

Dr. Pálvölgyi Rita válasza szociális fóbia témában

Tisztelt Kérdező,

Amivel érdemes volna szakemberhez fordulnia, az a szociális fóbia. Nyilván komolyan nehezíti a mindennapjait, a társas kapcsolatait.

A hipnagóg állapotban jelentkező tünetek, - én úgy gondolom, - önmagukban nem kívánnak beavatkozást. Talán próbáljon meg bizonyos praktikákat ezen időszak lerövidítésére. Igyon vizet, mossa meg az arcát. Figyelje meg, hogy ettől változik-e valami. Ha makaccsá válnának, erősödnének a tünetek, akkor esetleg alvás ambulanciára lehet bejelentkezni.

Üdvözlettel:

Dr. Pálvölgyi Rita

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. március 16., 14:08 ;Megválaszolva: 2016. március 16., 18:39
Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek
elkerülő magatartás
Tisztelt Doktornő! A háziorvos nemrég beutalót adott kerülő magatartás, szorongás diaggal a pszihiátriára. Az a helyzet, hogy gyakran érzek...
Szorongásos zavarok
Jó napot! Érdeklődnék, hogy tapasztalatai alapján szociális szorongásos zavarok, hogyan hozhatóak rendbe tartósan? Sok helyen azt olvasom, hogy...
Kilátástalan helyzet
Tisztelt Doktornő! Azzal a problemaval fordulnék önhöz, hogy mar lassacskán 2eve olyan problémával kuzdok ami megnehezíti a...
Ezeket a gátlásaimat hogyan...
Tisztelt Doktornő! A segítségét szeretném kérni mert sajnos már 4 éve több problémával is szembe kell néznem nap mint nap és ezek a problémák...
Van még esély a normális életre?
Üdvözlöm! Kérdésem a pszichés állapotomra, illetve a kilátásaimra irányul. 18 éves korom óta szociális fóbiával, szorongással küzdök....