Zárkozótt vagyok mostanába, miért?

Vannak barátnőim, szoktam járni bulizni, de mostanába még se tudok úgy beszélgetni emberekkel, ismerkedni, Ha össze ülünk a csajokkal beszélgetni én legtöbbször csak csendben ülők. Nem tudom miért van ez, régen mindig jó kedvem, folyamatosan beszéltem. De leginkább az zavar, hogy a barátnőimet nem is érdekli. Néha úgy érzem, hogy ők próbálnak alám vágni, de ezt nem csak én gondolom így. Mostanába egy folytába sírok, sírva kelek föl, de legnagyobb okát nem tudom. Egyedül és szomorúnak érzem magam!

Szigeti Ildikó válasza lehangoltság témában

Kedves Kérdező!

A levele alapján bizony nehéz megmondani, hogy a zárkózottsága hátterében objektív (vagyis a külső körülményekkel magyarázható) ok, vagy netán az objektív okból fakadó depresszió áll-e. Általánosan elmondható, hogy a hangulat nem állandó, néha - látszólag minden ok nélkül - hullámvölgybe kerül, néha csúcsokat döntöget. Életkori sajátosság is okozhatja a lehangoltságát. A hosszúra nyúlt kamaszkor (amelyben Ön is van) gyakorta késztet "bezárkózásra". Ennek is megvan a maga oka és magyarázata: a zárkózottság lehetőség arra, hogy egy kicsit megismerje saját gondolatait, érzéseit, mégpedig úgy, hogy ezt külső, zavaró ingerek (vagyis mások társasága) ne zavarják. Könnyen elképzelhető, hogy a barátnői is hasonló problémákkal küzdenek, de ezzel nem dicsekednek.

Mivel a lehangoltságának, zárkózottságának számos oka lehet, azt javaslom, ha tartósan fennáll ez az állapot, avagy úgy érzi, a mindennapi életét nehezíti, keressen fel egy pszichológust! Szakszerű segítséggel ugyanis kiderül, hogy belső, vagy külső okok állnak a problémája hátterében.

Üdvözlettel,

Szigeti Ildikó

pszichológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
 Szigeti Ildikó
Szigeti Ildikó krízistanácsadó szakpszichológus
Kérdés: 2013. február 17., 12:33; Megválaszolva: 2013. február 20., 20:44
Kérdések és válaszok: Pszichés betegségek
Depresszió vagy egyszerű...
Már évekkel ezelőtt tapasztaltam magamon, hogy rettenetesen stresszes vagyok, a mindennapjaim nagy részén nagányosnak érzem magam, van, hogy még...
Állandó rosszkedv
Tisztelt Hölgyem/Uram! 23 éves lány vagyok és mostanában nagyon nem vagyok jól. Feszült és ideges vagyok, nem tudok mosolyogni (néha erőltetem..)...
Érdeklődés egy betegséggel...
Kedves Dr. Pálvölgyi Rita! A kérdést nem magammal kapcsolatban, hanem egy nagyon kedves barátommal kapcsolatosan szeretném feltenni. Egy 48éves...
Scippa szedése súlyos depresszióra
Tisztelt Dr.nő! 23 éves, fiatal lány vagyok és lassan 5 éve szedem a Scippa antidepresszánst a Yarocen alvás segítő mellett. 2021 nyarán jött egy...
Kényszerek
Tisztelt Doktornő! Az lenne a problémám, hogy állandóan szorongok, valamin, mások szerint alaptalan dolgokon. Ahogy egy szorongás elmúlik, rögtön...