Prosztata műtét után

Tisztelt, WEB doktor! 63 éves vagyok. 2011. február hónapjában operáltak prosztata műtéttel. Eltávolításra került. Nem volt akkora, hogy kivegyék, de a hólyagomban kétszer is találtak húgysavkövet. Orvosom azt mondta, azért kell kivenni, mert a hólyagban pangó vizeletben kő képződik. Ez a műtét után meg fog szűnni. Tudom nem lesz olyan, mint fiatal koromban! Még most is előfordul, hogy vizelés után / öt perc múlva / újból tudok vizelni. A korábbi gyakori vizelési ingereim, problémáim megszűntek. Továbbra is napi 1, 5-2 liter folyadékot fogyasztok. Vizelési ingerem csak néha van, távozáskor nagy sugárban távozik a vizelet., Amikor úgy érzem, hogy tele van a hólyagom, próbálom, tartani csak a legvégső esetben megyek a mosdóba. Időnként érzek egy kis ingert, ilyenkor érzek egy kis nyomást a hátsó felemtől. Sajnos még ugyanannyit megyek a mosdóba és az éjszakai vizelésem gyakorisága / két óránként / sem változott. Az urológusom azt mondta, hogy a szex is szóba jöhet már, a beteljesülést csak érezni fogom. Ennek ellenére a szex folyamán beteljesüléskor sperma távozott belőlem. Valójában sok kérdésem lenne, most egy néhányat szeretnék feltenni. 1, Mikor várható, hogy ingereim teljesen megszűnnek? 2, Az éjszakai gyakori vizelések csökkennek? 3, Van jelentősége, hogy szex végén sperma távozik belőlem? 4, Meddig érzek még a hasfalamban és a hátsom felől szorítást, nyomást? Köszönöm válaszukat, és köszönöm a lehetőséget, hogy kérdezhetek, mert sajnos az urológusommal keveset tudok beszélni, elfoglaltsága miatt! Gábor

Dr. Szegedi Krisztián válasza Prosztata műtét témában

A leírtak alapján azt kell mondanom, hogy Önnél nem a teljes prostatatállományt távolították el, hanem csak a mirigy állomány azon részét mely a vizelési panaszt okozta. 1. Az ingerek teljes megszűnése kb. három hónappal a műtét után várható. 2. Feltehetően igen. 3. Nincs jelentősége. 4. Három hónapon belül várható a tünetek teljes megszűnése.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 06.

Kérdések és válaszok: Prosztatabetegségek

Prosztata műtét
A TUR nevű műtét után vagyok. Kérdésem, hogy kb, mennyi idő kell, hogy a vizelési zavaraim megszünjenek? Megszünnek e valaha. Műtét ideje 2013 03 07
Prosztata műtét utáni gondok
Tisztelt Doktor Nő, Doktor Úr! Március elején írtam Önöknek egy levelet, amit Kocsis István doktorúr válaszolt meg. További fejlemények vannak, ismét...
Prosztata műtét után
Tisztelt doktar ur! 14 honappal ezelott prosztatamat laporaszkopias mutettel eltavolitottak. A szovettani vizsgalat szerint nem maradt rakos szovet a...
Mit használjak visszatérő...
Jó napot kívánok Doktor úr! Évek óta krónikus prosztata gyulladásban szenvedek az urulógusom szerint. Sajnos az antibiotikum kúrák és a vény nélküli...
Merevedési zavar és Pollstimol
Urulógusomat merevedési zavarral kerestem fel, megvizsgált és tájékoztatott, hogy az egyik herrém nagyobb, mint a másik illetve, hogy van rajta egy Ciszta....
Prosztatamegnagyobbodás miatt katéter
Tisztelt Doktor Úr! Édesapám 65 éves és súlyos depresszióval kezelés alatt áll kb. 2-3 hónapja. Az urológiai panaszai (jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, a...