Prosztata műtét utáni gondok

Tisztelt Doktor Nő, Doktor Úr! Március elején írtam Önöknek egy levelet, amit Kocsis István doktorúr válaszolt meg. További fejlemények vannak, ismét szükség lenne Kocsis doktorúr, vagy más urológus tanácsára. Édesapámat prosztatamegnagyobbodás miatt műtötték, egy péniszbe felvezetett gépen keresztül. A műtéttel minden rendben zajlott, egy nem várt és egyelőre kezelni nem tudott mellékhatással küzd még mindig. A kezelőorvos szerint az fordulhatott elő, hogy a szerkezet kivezetése közben egy téves impulzust adott, amivel a húgycsövet - a kivezető nyílástól pár centire - felsértette. Édesapám többször visszament az orvoshoz, hogy "betömődik" a nyílás, nem tud pisilni rendesen. Az orvos azt mondja, hogy "túl jó" az immunredszere, ezért akar mindenáron begyógyulni. Többszöri ambuláns kezelésen túl vagyunk már (bemetszés), ami után mindig jobb volt, de egy-két nap után megint romlik. Már volt olyan is, hogy (még leírni is fáj) a makkba fűzött "zsinórral" kellett édesapámnak naponta többször széthúzni a nyílást, hogy ne nőjön össze. Ez sem vezetett eredményre. Legutóbb már egy kenőcsöt kapott, amit neki kell naponta többször egy kis pálca segítségével felvezetni, hogy a sebet kenegesse. Ez jó pár napig úgy tűnt, hat is, de most megint rosszabb a helyzet. Az orvossal (emberileg) tökéletesen meg van elégedve, a doktor mondja, hogy ez egy iszonyat ritka dolog és nagyon sajnálja, minden igyekezetével a gyógyításon van. Viszont ez a tortúra még nekem, kívülállónak is sok, nemhogy édesapámnak, akinek szétcincálták már többször az amúgy is legérzékenyebb részét, és már szó szerint a „töke tele van” az egésszel (már elnézést a helyén való szófordulatért). Mit javasol, mit tegyünk? Nem akarok ellene kampányolni, de tartsunk ki az orvos mellett vagy kérjünk más szakvéleményt? Most már jó lenne valami eredmény is… Az orvos azt mondja, következő művelet, hogy egy csövet beültet, míg a seb begyógyul, kiveszi utána és rendbe lesz., De biztos! Már semmi nem az… Előre is köszönöm, szép napot! Tamás

WEBBeteg szakértő válasza prosztata műtét témában

Tisztelt Olvasónk! Sajnos valóban egy olyan ritka szövődmény történt az édesapjánál, amely próbára teszi mind a beteg, mind a kezelőorvos türelmét. A műtét során egy vastag, 8-9 mm vastag fém csövön keresztül elektromosan gyaluljuk ki a prosztata megnagyobbodott részét. Különösen, ha a beteg húgycsöve eleve szűkebb, előfordul, hogy a műtét során túltágul, megreped. Sajnos ilyenkor a szakember legjobb igyekezete és tudása mellett, hónapokig is eltarthat, míg a dolog megoldódik. Az édesapja kezelőorvosa által leírt praktikákat mindenhol végig próbálják. Szóval csak kitartásra és türelemre biztatom az édesapját, bármennyire is nehéz most. Hosszadalmas folyamat, de megoldódik, jó kezekben van az édesapja.Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Kocsis István, urológus
Megválaszolva: 2011. szeptember 16.

Kérdések és válaszok: Prosztatabetegségek

Prosztata műtét
A TUR nevű műtét után vagyok. Kérdésem, hogy kb, mennyi idő kell, hogy a vizelési zavaraim megszünjenek? Megszünnek e valaha. Műtét ideje 2013 03 07
Prosztata műtét után
Tisztelt, WEB doktor! 63 éves vagyok. 2011. február hónapjában operáltak prosztata műtéttel. Eltávolításra került. Nem volt akkora, hogy kivegyék, de a...
Prosztata műtét után
Tisztelt doktar ur! 14 honappal ezelott prosztatamat laporaszkopias mutettel eltavolitottak. A szovettani vizsgalat szerint nem maradt rakos szovet a...
Mit használjak visszatérő...
Jó napot kívánok Doktor úr! Évek óta krónikus prosztata gyulladásban szenvedek az urulógusom szerint. Sajnos az antibiotikum kúrák és a vény nélküli...
Merevedési zavar és Pollstimol
Urulógusomat merevedési zavarral kerestem fel, megvizsgált és tájékoztatott, hogy az egyik herrém nagyobb, mint a másik illetve, hogy van rajta egy Ciszta....
Prosztatamegnagyobbodás miatt katéter
Tisztelt Doktor Úr! Édesapám 65 éves és súlyos depresszióval kezelés alatt áll kb. 2-3 hónapja. Az urológiai panaszai (jóindulatú prosztatamegnagyobbodás, a...