Merevedés három szakasza

ha merevedésem van és felbontjuk a mervedést három szakaszra akkor az egyesből tudok 3 asba ugrani egy izom megfeszítésével, és kettesből is. amikor elérek a hármasba teljes merevedés még akkor is tudom jelentősen növelni ezzel az izommal a keresztmetszetet és egy kicsit a nagyságot, ilyeténképpen tudom mozgatni bármelyik szakaszában, akár a vaginában. azt az információt kaptam hogy ez nem normális. pedig semmi hátárnyom nemszármazik belőle.leirom azt az izmot amit mozgatok, ugyanez az izom huzza össze az ánuszom és a vizelésnél ezzel tartom vissza a vizeletet. és mindeközben mozgatja a péniszem. (merev állapotban meg extra vért pumpál bele) nem nagyon tudom elhinni hogyez rendellenes. még az kapcsolódna ehhez, hogy. ugyebár ez egy oylan állapot amit max 10 másodpercig birok odapumpálni. és ekkor a makkom is teljesen kifeszül. szinte fájdalmas. és ha ezt a feszitést nem teszem meg egyetlen alkalommal sem szeretkezés közben, (koncentráció) akkor bármeddig tudom irányítani az orgazmusom. ez afajta befeszítés nálam feltétele az orgazmisnak ha csak a péniszem merevedésére hagytkozom nem megyek el, de élvezem. és nem lankad le. nemtudom érthető - e. az is hozzátartozik, hogy ha meg csinálom ezt afeszítést sokat és még közbe ingerelve s van, akkor akár 1 perc alatt is el tudok emnni, tehát teljesen tudom igy irányítani a sexet. a fszítés csak egy extra amerevedés állandó tud lenni. ez oylan mint valamiféle belső merevedés. mintha egy autó gurulna le adombról, de ha akarom tudok rá adni sebességet is.

Dr. Fekete Ferenc válasza merevedés témában

A merevedéshez el kell lazulni nem szabad semmit fesziteni, mert sok gond lesz.

A merevedés nem akaratlagos működés, ha akarja, fesziti akkor nem lesz jó.

Latitani kell.Ha panasza van jöjjön, kezelni kell.

www.potenciaklinika.hu

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2011. április 13., 23:14; Megválaszolva: 2011. április 18., 09:00
Kérdések és válaszok: Potenciazavar
Erekció fenntartása
Üdvözlöm! Egy jó ideje sajnos problémáim vannak az erekcióm fenntartásával. Sokszor szex közben pár perc után lelankadok, ami nem kicsit...
Andractim
Tisztelt Doktor, 24 eves vagyok 4 evel ezelott voltam eloszor 1 endokrinologusnal..a problema a peniszem merete volt es most is az, ''merev allapotban 14cm...
Kamagra 100
JO napot kivánok tisztelt Hölgyem/Uram Nekem nincs semmilyen merevedési és egyéb zavarom azonban 1 ismerősömtől azt hallottam hogy a Kamagra 100...
Merevedés hiánya az izgalomtól...
Tisztelt doktor úr! A problémám szexuális jellegű lenne, egészen pontosan a merevedési zavar. 17 éves vagyok a barátnőm pedig 16 éves, én még...
Mi a megoldás?
28 éves nő vagyok, párom szintén 28 és amióta gyógyszereket szed a pánikbetegségére /paroxat, rivotril/ sajnos a sexuális életünk egyenlő a...