Tesztoszteron

Tisztelt Doktor Nő/ Úr! Kérem segítsen! Párom hormonkezelésre jár immáron 3 éve. Az első évben ED-s panaszokkal ment el urológushoz, háziorvos javaslatára. Megvizsgálták: és Levitrát írták fel. Ideig -óráig jó volt a készítmény. Aztán rá egy évre mért tesztoszteron temelése 20, 09nmol/l volt, ez idővel rohamosan csökkent. 2010 ben mért eredményén már9, 03nmol/l annak hatására is, hogy hosszú távon Nebido injectio kezelést kapott. Most már 6, 03nmol/l Spermatogramm: menny: 1, 8ml pH: 7, 8 Mot: 18, 5% Szám: 4, 6Millio/ml Androgelt javasol az orvos. Diagnózis: Here hypofunctio és krónikus prostatitis Mindezek előtt meg kell említenem, hogy egy trauma hatására, erős nyugtatókat kellett szednie, még ezt megelőző kezelések előtt, már elhagyta a nyugtatókat és ez gondolom felborította a hormonháztartást. Tartok attól, hogy párom állapota nem gyógyul, csak rosszabodik, ami végül az orvos elmondása szerint, műtéthez vezethet, hogy el kell távolítani, a heréket, mert nem termelnek elég spermiumot és gyengék. Fiatal pár vagyunk, nagyon szeretjük egymást, és szeretnénk majd családot alapítani, de ez az állapot uralkodik a mindennapjainkon, a kétségbeesés, a remény. Ha bármiben tud segíteni, specialista, vagy készítmény kérem írja meg! Órákat töltök gép előtt, talán a gyógynövénykészítmények segítenének? Gondolok itt az Energy Gynex készítményekre, kérem írja meg ezzel kapcsolatos véleményét! Előre is köszönöm! Tisztelettel: Egy 23 éves lány

Dr. Csanádi Gábor válasza merevedési zavar témában

Nem tűnik egyszerűnek a párja esete, így látatlanban nem is nagyon lehet rá mit mondani. Mindenképpen alapos andrológiai (nem csak urológiai) kivizsgálásra van szükség első körben, részletes hormonvizsgálatokkal. Tesztoszteron kezelés(pl. Nebido és Androgél) - amennyiben gyermeket szeretnének - nem jön szóba (a spermatermelés visszaesését okozhatja). Fontos lenne tudni, milyen tesztoszetron szintnél kezdték meg a hormonpótlást. A herék eltávolítása szintén nem jön szóba, kizárólag daganat vagy igen súlyos gyulladás esetén, úgyhogy emiatt ne aggódjanak. A gyógynövényekhez nagy reményt nem fűznék, szerintem a betegség hátterének alapos tisztázása és az aszerinti gyógyszeres kezelés hozhat javulást. Andrológust találni nem könnyű az országban (tudtommal kb. 30-an vagyunk mindösszesen). Ha megírja a lakhelyét (és hogy mihez esik közel), esetleg tudok javasolni kollégát.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. január 15.

Kérdések és válaszok: Potenciazavar

Túl nagy refrakter periódus, gyenge...
Tisztelt Doktornő! 28 éves vagyok. Az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy naponta mindössze csak 1 alkalommal tudok ejakulálni, orgazmust elérni. Aggasztónak...
Tesztoszteronszint, laboreredmény
Kedves Doktornő, Merevedési gondom van. Kb. 1 héttel ezelőtt javaslatra Sildenafil Teva 50mg-os tabletta felét bevettem egyszer. Akkor éppen nem szeretkeztünk...
Kockázatos?
Tisztelt Doktor Nő! 43 éves férfi vagyok kezelt beállított magas vérnyomással. Babát szeretnénk és a merevedésemmel néha gondok vannak. Urológus Bonton 20 írt...
Melyik természetes étrendkiegeszitő...
Tisztelt Uram/Hölgyem! Azzal a kérdéssel szeretnék önhöz fordulni, hogy létezik e olyan természetes étrendkiegészítő, ami segíteni tudna a merevedés...
Használhatom e...!
Kedves Doktornő! Két-három éve merevedési problémákkal küszködöm! Mindkét bokám elszíneződött, édesanyámtól örökölt értágulataim okán és a véna billentyűim...
Miért nem áll fel néha?
Kedves Doktor úr/ Doktor nő! Nagyon kellemetlen érzések kavarognak bennem (20 éves vagyok). Le kell szögeznem, hogy csak lányokkal voltam, csak lányokat...