Szexuális és/vagy pszichés jellegű probléma

Jó napot! Egyelőre még nemtudom kihez tudnék fordulni (Pszichológus/Szexuálpszichológus/Kineziológus), ezért szeretném az Önök segítségét, tanácsadását igénybe venni. Arról lenne szó, hogy nemrég egy igen kellemetlen szexuális élményben volt részem, ugyanis volt egy barátnőm, aki anno lefeküdt az egyik barátommal (és ez zavaró tényező volt számomra annak ellenére, hogy az aktus után semmilyen viszonyban nem álltak, és utána rá egy hónapra jöttünk össze), és emiatt ha a barátnőm orálisan szeretett volna kényeztetni, vagy behatolásra került volna sor, ez a zavaró tényező miatt nem tudtunk közösülni, mert az alábbi stresszes tünetek jelentkeztek nállam, melynek hatására az erekcióm (ami pettingeléskor mindig megvolt) semmivé vált, pedig kívántam a dolgot: kimelegedés, izzadás midnenhol, rossz forróságérzet, ami átfut az egész testen, emellett összeszorúl a gyomrom (olyan érzés mintha bestresszelnék vagy bepánikolnék és mintha nem akarnám a dolgot, pedig nagyon is akarom). Sok barátnőm volt már, akiknél semmivel semmi probléma nem volt ezelőtt, szóval nem jelent semmi sem újdonságot. Viszont most van egy új barátnőm, akivel nagyon szeretjük egymást, petting esetében ugyancsak semmi probléma nem volt, viszont legutobb orális szexre is került sor, és mikor ő szeretett volna kényeztetni engem, eszembejutottak ezek a dolgok, és csak az járt a fejemben, hogy ne történjen meg ez a dolog (mármint ezekből a rossz emlékekből adodó erekcióvesztés), és amint eszembejutott evvel egy idejűleg már jöttek is a fent leírt tünetek, emiatt bepánikoltam, és az eredmény ugyanaz lett. Beszéltem vele ezekről a dolgokról, és azt mondta, hogy kitart mellettem és segít megoldani ezt a problémát, viszont ezúton szeretném az Önök segítségét is igénybe venni, mert semmiféleképpen nem szeretném Őt elveszíteni! A választ előre is köszönöm!

Kovács Piroska válasza potenciazavar témában

Kedves Fiatalember! Jól gondolta, amikor az jutott eszébe: talán szexuálpszichológushoz kellene fordulnia. Ők a pszichés tényezők kezelésén túl gyakorlati tanácsokkal is ellátják Önt/Önöket. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 Kovács Piroska
Kovács Piroska Pszichológus
Megválaszolva: 2013. április 09.

Kérdések és válaszok: Potenciazavar

Merevedés nem teljes
Én azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy egy ideje azt vettem észre, nincs reggeli merevedésem, és amikor együtt vagyok a...
Szedhetem-e együtt?
Tisztelt...! Kérdésemre a következő lenne! Megitélésem szerint és az interneten való kutakodásom okán pszihés okokból idönként merevedési...
Merevedési zavar
Tisztelt Doktornő. Kérdésem, hogy 67 évesen természetes-e, az, hogy nemi vágyam van és ejakuációm is, de merevedésem nincs? Előre...
22 évesen nem kívánom a szexet. Mi...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Sajnos úgy érzem, 22 éves fejjel egyre kevésbé és ritkábban kívánom a szexuális életet, mint korábban. ~17-20 éves...
Merevedési zavar
Tisztelt Doktor Úr! A segítségét szeretném kérni a merevedési problémámmal kapcsolatban. 68 éves prosztata megnagyobbodással évek óta...
Merevedési zavar hanyatt fekvésben
Tisztel Doktor Úr! A problémám, hogy mikor aktus közben, pozíció váltásnal párom kerül felülre, pêniszem elernyed. Én gyerekkorom òta...