Azóta nincs merevedésem

Üdvözlöm! A 8 éve diagnosztizált cukorbetegségem szövődményeként kialakult fitymaszűkületem miatt 5 éve körülmetéltek, még a műtét reggelén is volt spontán merevedésem, de a műtétet követően már sem spontán merevedésem sem volt és semmilyen módon még maszturbáció által sem tudtam/tudok merevedést elérni. A maszturbáció során az orgazmus létrejön merevedés nélkül is de sem előváladék sem pedig ondó nem ürül. Bárhova fordultam eddig segítségért az első konzultációnál már ott tartottunk, hogy: "Cukorbeteg és ennyi" Persze tisztában vagyok azzal, hogy rengeteg dolog okozhat merevedési zavart, de ilyet még nem hallottam, hogy előjelek nélkül ilyen drasztikusan alakuljon ki külső behatás nélkül. Bárhol voltam orvosnál ezzel kapcsolatban a konzultáción túlmenően semmilyen vizsgálat nem történt! Egyedül a "Levitra" tabletta lett kipróbálva, sikertelenül. Teljesen tanácstalan vagyok, nem tudom hova fordulhatnék segítségért ahol érdemben foglalkoznának velem. A feleségemmel 4 éve boldog párkapcsolatban 3éve boldog házasságban élünk, de a problémám miatt MÉG VELE SOHA NEM VOLT SZEXUÁLIS EGYÜTTLÉTEM és ez borzasztóan elkeserít.És mivel mindketten családot szeretnénk. Nem tudom mit tehetnénk, kihez forduljak. Válaszukat előre is köszönöm.

Dr. Fekete Ferenc válasza potenciazavar témában

valóban a cukorbetegség okozhatja a merevedési problémát és a magömlés elmaradását öninjekciós kezeléssel biztositható a merevedése ha a tablettás kezelés hatástalan kevesen tudják erre metanitani olvashat még erről

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. március 25.

Kérdések és válaszok: Potenciazavar

Merevedés nem teljes
Én azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy egy ideje azt vettem észre, nincs reggeli merevedésem, és amikor együtt vagyok a barátnőmmel, akkor viszont...
Szedhetem-e együtt?
Tisztelt...! Kérdésemre a következő lenne! Megitélésem szerint és az interneten való kutakodásom okán pszihés okokból idönként merevedési zavar lép fel, amit...
Merevedési zavar
Tisztelt Doktornő. Kérdésem, hogy 67 évesen természetes-e, az, hogy nemi vágyam van és ejakuációm is, de merevedésem nincs? Előre köszönöm a válaszát.
22 évesen nem kívánom a szexet. Mi...
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Sajnos úgy érzem, 22 éves fejjel egyre kevésbé és ritkábban kívánom a szexuális életet, mint korábban. ~17-20 éves koromban seperc...
Merevedési zavar
Tisztelt Doktor Úr! A segítségét szeretném kérni a merevedési problémámmal kapcsolatban. 68 éves prosztata megnagyobbodással évek óta küszködő beteg vagyok....
Merevedési zavar hanyatt fekvésben
Tisztel Doktor Úr! A problémám, hogy mikor aktus közben, pozíció váltásnal párom kerül felülre, pêniszem elernyed. Én gyerekkorom òta sportolok, ezért nem...