Agyvérzés utáni kettőslátás

Tisztelt Doktor/Nő! Páromnak több, mint fél éve súlyos agyvérzése volt. Nagyon gyorsan kezdett javulni az állapota, az orvosok szerint az agyvérzés súlyosságához képest meglepően jól van. Azonban nagyon zavarja, és valószínűleg a betegség gyógyulásában pszihésen is hátráltatja, hogy nem lát jól. Külön-külön mindkét szemével kitűnően lát, a kettőt együtt használva azonban már összemosódik előtte minden, főleg kint a szabadban. Lehet ezt gyógyítani? Ha igen, hol találhatunk olyan szakembert, aki foglalkozik ilyen jellegű betegségek gyógyításával? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Felszeghy Enikő válasza stroke témában

Kedves Kérdező! Nagy valószínűséggel a vérzés következtében károsodhattak azok az agyi központok, melyek a látás illetve szemmozgás szolgálatában állnak. Ebben az esetben számottevő javulás nem igazán várható. Szemészeti probléma is okozhat kettőslátást, ezért szemészeti vizsgálat is mindenképpen javasolt. Nem ismerek olyan szakorvost, aki kifejezetten ezzel foglalkozna.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. február 16.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Agyi infarktus utáni Zsibbadás
Kedves Doktor! 1 héttel ezelőtt egy kisebb agyi infarktust szenvedtem el, ami a bal karom zsibbadásával és mozgás kieséssel járt. A kórházból úgy jöttem haza...
Látászavar
Tisztelt doktor úr! Már évek 4- 5 évvel ezelőtt is jelentkezett a látászavarom (kB. 2-3havonta-) Márványos foltokban látok mindkét szemmel kB. 20- 30 perc...
Fülcsengés
Udvozlom! 3 napja csak csendben hallhato enyhe fulcsengesem van, emellett nagyon ritkan olyan erzesem, mintha hajon lennek. Par napja lett vege egy virusos...
MR lelet értelmezése
Philips Achieva 1,5 T. CD- nem készült. Koponya MR és MRA vizsgálat: Axialis T2, FLAIR és DWI, ADC, coronalis FLAIR, sagittalis T1 súlyozott felvételek, a...
Informacio
ferjem kiterjedt agyi infarktuson esett at bal oldali benulas nem tud beszelni es nem erti, amit mondanak neki az a kerdesem, mennyi az esely a felepulesre meg...
Neurológiai gond lenne?
Tisztelt Doktornő / Doktor úr! Édesapám (65 éves) az elmúlt hetekben nagyon furcsa lett. Normál esetben sokat beszél, eleven, aktív. Néhány hete azonban szinte...