Az agysorvadás nagyon súlyos?

Tisztelt Doktor Nő/Doktor Úr! Az apukám miatt nagyon aggódom mostanában és ezzel kapcsolatban szeretnék választ kapni a kérdésemre. Az apukám 62éves lesz és 15éve műtötték agyvérzéssel vagy agyérpattanással. Nem tudják pontosan az orvosok. Szedi a gyógyszereket és egy éve karácsonykor nagyon magas lett a vérnyomása hirtelen. 230 volt neki. Az ügyeletes orvos csökkentette neki, de ez így ment nagyon sokáig. Nem tudtunk vele semmit sem csinálni. A kórházban annyit mondtak, hogy phszihés alapon történik ez az egész és ennyivel elintézték. Majd sikerült bejutni a Budapesten lévő kórházba, vagyis intézetbe, ahol agyi sérültekkel, betegekkel foglalkoznak. Ott azt mondták, hogy nem találtak semmit nála, csak az agyának egy része el van halva. És ez folyamatosan folytatódik. Azt mondták agysorvadása van. Ez májusban volt. Azóta nagyon sokat romlott az állapota. Néha nem tudja mit beszél, vagy mit csinál. Nagyon sokat eszik, pedig nem szokott. Könnyen mérges lesz és napról napra mindig valami mást észlelünk. Nagyon aggódunk érte. Szeretném megkérdezni, hogy, mennyi ideje van még körülbelül., Mennyi idő alatt épül le teljesen? És még mik várhatóak? Lehet látni rajt, hogy nincs jól. Kérem szépen válaszoljon. Előre is köszönöm.

Dr. Csuth Ágnes válasza agysorvadás témában

Kedves Kérdező! Az agysorvadás mértéke különböző fokú lehet, ez egyénenként és betegségenként változó. A leírt tünetkből kiindulva nagy valószínűséggel az édesapjának a homlok és halántéklebenyében lehet a folymat előrehaladottabb. Az édesapja, dementálódik (elbutul).  Évek is lehetnek még hátra a teljes leépülésig. Érdemes lenne felkeresniük egy, demencia szakrendelést, ahol tudnának olyan gyógyszert javasolni, mely ha beválik a folymatot lasssíthatja és a tüneteket is javíthatja.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2009. december 30.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Agysorvadás
Jó napot, Azt szeretném kérdezni, hogy a természetes korral járó agy zsugorodáson kívül (2,5%) a kóros agysorvadás az mindig valamilyen, demencia betegség...
Agysorvadás diagnózist álapitotakmeg...
megálapitoták nálam az agysovadás diagnüzist.agyvizsagálat vollt szonozták, eredmény agysorvadás, volna valami ajánlata h. mia teendő? Kőszőnőm üdvőzlet. Éva...
Agysorvadás
szeretném megkérdezni mjen gyógyszert ajálana az agysorvadásra? Kőszőnőm
Segíthet-e a gyereken az őssejt?
Kedves Doktor\Doktornő! Egy kérdésem lenne Önhöz, a családunkban van egy 2 éves kisfiú, akinek csecsemőkori agyi bénulása van. Gyakorlatilag csak fekszik,...
Atrophyia Cerebri
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 26 éves vagyok és tavaly májusban erős fejfájással kerültem be az ügyeletre, ahol koponya CT-t készítettek, ott diagnosztizálták az...
Miért nem fejlődik a gyerek?
Kedves Doktornő/ Doktor Úr! A családunkban 11 hónappal ezelőtt született egy kisfiú, koraszülöttként. Születése után kiderült, hogy beteg nem is kicsit....