Érkereszteződés

Tisztelt Doktor Úr! Mellékelem kontrasztanyagos belső fül-, és koponya MR vizsgálatom leletét. Szédüléssel és fejfájással küzdök pár éve, ebből a szédülés intenzívebb és kb. 4 éve szinte állandó. Nem forgó, hanem imbolygó jellegű. Voltam F. O.G.-nél (negatív), neurológusnál (EEG, MR, de semmi érdembeli kezelést/tanácsot nem kaptam). Nyaki gerinc MR is készült: "A nyaki lordosis kiegyenesedett. A myelon vastagsága, jelmenete norm. A cranio-cervicalis átmenet ép. A csigolyatestek magassága megtartott. A discusok magassága szabályos, víztartalma kissé csökkent. A C4 porckorongon median, a C5 és C6 discuson bal paramedian túlsúlyú protrusio látszik, mely a myelont érinti. A többi discuson érdemi kóros előboltosulás nem látható. A csigolyákon az alsó szakaszon mérs. fokú, degeneratív elváltozások vannak." Bal fülem rendszeresen fáj, még hangokra is érzékeny vagyok ezen az oldalon. Gyulladásra gyanakodva csöpögtettem fülcseppet a bal fülembe, aminek következtében annyira elszédültem, hogy csak feküdni tudtam. Fülészeten semmit nem találtak. Néha a bal szememben is nyomásérzetem van. A fájdalmak nagy része is bal oldali, ennek ellenére a belső fül leletemen jobb oldali eltérés mutatkozik: "Jobb oldalon a VIII agyideg eredésénél érkereszteződés". Még fogászat felé gondolkodom, mert éjjel csikorgatom a fogaimat. (állkapocs izület, TMJ?). Magas vérnyomással kezelve vagyok 15 éve. Nem tudom merre induljak tovább, illetve a fehérállományi laesiok miatt, mennyire kell aggódnom? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Dr. Fehér Gergely válasza fejfájás témában

Kedves Kérdező! Panaszai hátterében bennem leginkább migrén, pontosabban szédüléssel és fejfájással járó migrén (ún. vestibulairs migrén) lehetősége merül fel. Célszerű fejfájás centrumban jelentkeznie további kezelés megítélése céljából. A leírt gerinc elváltozások miatt nem aggódnék, sokszor látunk kopásos eltéréseket, a szédüléshez, fejfájáshoz köze döntően nincs. Bővebben a migrén típusairól itt olvashat: https://www.webbeteg.hu/cikkek/fejfajas_migren/22397/a-migren-tipusai Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. április 03.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Fejfájás egy hónapja
Kedves Doktornő! Egy hónapja mindennapi nyomottság érzéssel és enyhe fájdalommal küzdök, ami tarkótájékon, a fejem tetején, a füleim felé jelentkezik....
Fejfájás edzés közben
A problémám a következő: Rendszeresen járok edzeni konditerembe súlyzós edzéseket végzek vagy gépen edzek., Amikor lábedzésem van tehát guggolni kell vagy...
2 hónapja tartó fejfájás
2 hónapja tartó fejfájásom van, ami nyomó jellegű. Egyszer olyan, mintha satuba szorítanák a fejem, máskor zsibbadó érzés. Számos neurológiai vizsgálaton...
Állandó fejfájás
Tisztelt Doktornő! Január közepén volt egy vetélésem, 9 hetes volt a magzat. Ezt követően jelentkezett nálam egy állandó jellegű, enyhe fejfájás, amit...
Bal hátul szúr a fejem
Tisztelt Doktor Nő! Körülbelül 1 hónapja szúr a fejem bal oldalt hátul. A szúrás naponta néhány alkalommal jelentkezik csak, akkor is csak néhány másodpercig...
Vérnyomás brobléma
Vérnyomás csökkentő szedése mellett (nap 1 Concor Almo 5 mg, 0.5 db Co-Valsacor 160 mg/ 25) Ma 138/ 59 vérnyomásom 61 -es pulzussal . Fáj a fejem. Mi...