Idegsérülés utáni hideg érzés az arcon

Tisztelt Doktor Úr! Körülbelül egy hónapja bevertem a jobb vállam a lapockám felett az asztal sarkába, és az utána következő reggelre bizsergést éreztem az egész testemen, illetve nehezebben érzékeltem felületeket. A háziorvos azt mondta, valószínűleg egy ideg sérülhetett meg, és Millgammát javasolt. Azóta a bizsergés már sokat javult, és a felületeket is szinte már teljesen jól tudom érzékelni. Körülbelül 2 hete vettem észre, hogy az arcomon (főleg az ajkamnál, az orrom körül és az orcámnál) kellemetlen hideg érzést tapasztalok néha, mintha egy jégkocka lenne odanyomva. Illetve például ha egy pattanást szeretnék megnyomni, az is sokkal fájdalmasabb, mint eddig. Illetve zuhanyzásnál a szemem körül is kellemetlen érzést tapasztalok a vízsugár miatt. A kérdésem az lenne, hogy az arcon ez az érzés is lehet az idegsérülés következménye? Úgy is, hogy a balesetet követően 2 héttel kezdtem ezt érezni? Nemrég volt egy hasmenéses betegségem, azután jöttek elő ezek a tünetek. Lehetséges, hogy inkább azzal van összefüggésben a hideg érzés? A héten elmentem fül-orr-gégészetre, az orvos csak garatgyulladást állapított meg, de azt mondta, szerinte ennek nincsen köze a panaszaimhoz. Illetve ha az ideg sérülése okozza a hideg érzést, Ön szerint érdemes ezzel elmenni egy szakrendelőbe? Előre is köszönöm a segítségét és a válaszát!

Dr. Fehér Gergely válasza zsibbadások témában

Kedves Kérdező! A panaszok elég szerteágazóak, jobb lapocka sérülés nem csinál ilyen következményeket. Olyan sokrétűek a panaszok, hogy akár lelki (pszichés) eredet is felmerülhet. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2022. március 26.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Emésztés, Szív, ideg?
Tisztelt Doktor Úr! Olyan problémám van, amit nem tudok mi okozhat és hova tudnék ezzel tovább menni. Olyan panaszom van, hogy étkezés után eltelik mondjuk 2...
Neuropátia?
Tisztelt Doktor Úr! Még novemberben történt, hogy éjjel arra riadtam fel, hogy a bal alkaromban -ujjbegytől könyökig- hangyamászásszerű érzést, illetve...
Neurofiziológia lelet
Tisztelt Doktor úr! Neurofiziológiai leletem után szeretnék érdeklődni, amiben ez áll (a vizsgálat kar zsibbadás miatt készült, 71 éves vagyok): " A jobb...
Fejbőr zsibbadás
Tisztelt Doktor Úr! A problémám ott kezdődött, hogy hajnalban felébredtem és az egész jobb fejrészem elzsibbadt, ez az érzés nem volt fájdalmas vagy hasogató...
Az MRI kontrasztanyaga veszélyes az...
Tisztelt Doktor Úr! 23 éves nő vagyok. Volt májusban egy kontraszt anyagos koponya MR vizsgálatom. Neurológusom javaslatára mentem el, mert gyakran hajnalban...
Mi ez a csík a lábamon?
Kedves Doktorúr! Bal lábam talpán néha fura zsibbadásszerű érzéseket érzek és a farizomban görcsök szoktak jelentkezni hosszabb gyaloglás után. Vizsgálatok...