• Legfőképpen Kisagy/tarkó/gyomor, illetve testszerte görcsrohamok (Bal kar, lábak is)

        Legfrissebb cikkek a témában
         

        Tisztelt Doktor Úr / Hölgy!, Először is elnézést kérek, ha sokat írok. 27 éves vagyok. Július vége-felé (20-a körül) elkapott egy éles, égető, pulzáló, lüktető görcsroham (izomgörcs-szerű) a kisagy,tarkótájam, gyomrom környékén. Erőteljes remegéssel zárult. Voltunk vele sürgősségin, csináltak EKG-t is, ami rendben van. Azóta ezek a görcsrohamok fennállnak és nem múltak el. Hirtelen, Megjelent zsibbadás is a bal hónaljam felett is illetve szúró, bizsergető érzés is a mellkasom, bal kezemben/karban, ujjaimban. Ez a tünet is hirtelen jelent meg. Hóhullámok is elkapnak test szerte, égető érzésként. (Jobb láb, bal láb is) A görcsroham általában fáradtságérzéskor jelenik meg, amint fáradok. Előhozza stressz, idegesség, éhség is, valamint ha nem megfelelő az alvás. Amit hátrahagy az egy eléggé égető, nyilalló fájdalom. Odáig súlyosbított a helyzet, hogy egyáltalán nem tudtam aludni, ezért xanaxot kezdtem rá szedni, ami szerencsére legalább ideiglenesen elmulassza a görcsöt. Szinte mindennap előjött ez a görcs és szerencsére xanax-szal tudom kezelni egyelőre. A görcsrohamot, ha hagyom kijönni, olyan mintha egy belső feszültség törne fel. A görcsroham alatt tudatomnál vagyok és nem ezek össze. 10 évvel ezelőtt volt egy elég komoly bél vírusom, majd 3 hónap után egy pánikbetegségem (gyomromat támadta meg), és ezt a pánikbetegséget sikerült legyőznöm. Viszont úgy látszik (ha ez tényleg valamilyen mentális probléma), egy sokkal komolyabb formában visszatért. Azóta voltam nagyon sok fajta kivizsgáláson, és lesz is még: 1. Proktológia - Aranyerem van, amint kapok időpontot megyek retroscopiára kezeltetni illetve megerősíteni 2. Reumatológia -> Bal oldali gerinc ferdülés, gyógytorna amint csak lehet. 3. Kardiológia (Szív UH, EKG negatív) 4. Neurológia - sima EEG, EMG/ENG negatív, fizikális vizsgálat negatív. Csináltattam egy Angio MRI-t is, nyakra, agykoponyára is, jelenleg várok az eredményre. 5. Teljes vérkép / vizeletvizsgálat -> magas Kreatinin, illetve húgysavam volt magas, illetve vasszegénységet állapítottak meg. Azóta 2 liter folyadéket iszom mindennap, és lesz még egy teljes vérvétel / vizelet vizsgálat, convulex miatt is főleg. 6. Hasi UH - negatív szerencsére 7. Urológia negatív szerencsére Refluxos vagyok - 2 éve volt gyomortükrözésem, akkor nem erozív-eredetű refluxot állapítottak meg 8. Gasztroentorológia -> Megyek nemsokára amint lehet és elvégeztetek még egy újabb gyomortükrözést, mivel a garatomban/gégém körül nyomás érzést érzek, és folyamatosan köhögök fel idült savat. Mintha a sav ott mart volna széjjel valamit. Szedek rá savlekötőt (paontoprazolt), amióta a rohamok vannak. Korábban tudtam kezelni a refluxot valamilyen szinten. 9. Fogászatra is járok, fogkő, fogínyvérzés illetve 2 lyukas fog, kezeltetem őket. 10. Pszichiatria / pszichológus - Szomatizációs zavar állapított meg. Azóta ez alatt a három hónap alatt, próbáltam kideríteni mi okozhatja ezeket pontosan és mi ez a betegség. Először epilepszia gyanúsnak tűnt, illetve egy súlyosabb pánikbetegségnek (Pánikbetegség járhat ilyenfajta görcsrohamokkal?), vagy refluxnak. Az életmódom sajnos az utóbbi 7 évben nem volt teljesen e legmegfelelőbb és ennek tulajdonítom ezt az állapotot. A családban unokatestvéremnél előfordult hasonló görcsroham (az epilepszia volt) ebben a korban, szóval a genetikát is gyanítjuk apám ágáról. (Szív és érrendszeri betegségek) 1. Mozgás hiány (ülő életmód) 2. Stressz (munkahely sajnos van, illetve lelki problémák) 3. Túl késői kelés és alvás (2:00 - 12:00 - 13:00) 4. Étrend. Ennek megfelelően elkezdtem mozogni, először is séta, illetve kocogás, illetve izom tornák. A Stresszt próbálom magamban leküzdeni (Xanax is segít), elkerülni és csökkenteni. Étrend terén teljesen áttértem a glutén mentes, anti-reflux étrendre. Ezt mind 3 hónapja és folytatom is. Multivitamin kúrát is folytatok. (D3 vitamin, B komplex, omega 3 szírsav, magne6, supradyn drazsé) xanax nélkül, a görcsrohamok továbbra is fennállnak és fizikai, mentális túlterheléskor is jelentkeznek. Hangra, filmre, még számítógépes játékra, illetve pingpong meccsdrukkra is érzékeny lett az idegrendszerem, ahogy érzem. Ez előtt hasonló nem volt. Emiatt, sok mindent abba kellett hagynom, amit szerettem. Sajnos lelki trauma is ért a rohamok előtt, gondolom közrejátszhatott. Ha xanaxot beveszek, akkor mintha a "régi" lenne az idegrendszerem. Lényegében bármilyen érzésre érzékeny lettem. Viszont, az egészségtelen alvást gondolom egyik fő kiváltó oknak. Próbáltam visszaállni, ami történik jelenleg: 21:00, 22:00 között le tudok feküdni és aludni is, viszont, 2:30 körül felébredek, így automatikusan. Ez után forgolódom, majd reggel aludnék vissza (Próbálok felkelni 7:00-8:00 k9rül), de ha hagynám, mintha 10:00 - 11:00 óra körül jönne rám a mély alvás. Ez idő tájt érzem a tarkómat / kisagyamat is bizseregni. Gondolom ez az egészségtelen alvási szokás berögződése továbbra is. Mindenfajtaképpen elmegyek alváscentrumba is megvizsgáltatni ezt az alvási problémát. A kérdésem az lenne, hogy milyen vizsgálatot lenne érdemes elvégeztetni még? Illetve milyen betegség ez? Ha mentális, mit utánoz? Epilepsziát, infarktust, stroke-ot? Krónikus fáradtság / Neuraszténia / Neuropátia? Köszönettel, Zoltán

        Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza a görcsök témában

        Kedves Kérdező! Panaszai súlyos, elégtelenül kezelt szorongásos eredetű, szomatoform tünetképződéssel járó pszichiátriai problémára utalnak.A Xanax Önnek már nem elég,más típusú gyógyszer beállítása céljából pszichiáter segítségére van szüksége.Nem gondolom, hogy a gyógyulásához további felesleges vizsgálatok szükségesek lennének. Pl. Az alvás vizsgálatra egyáltalán nincs szüksége. Rossz szokásainak megváltoztatása, félelmeinek a legyőzése, az Ön feladata, ezen dolgozzon a továbbiakban. Minden jót kívánok. Üdvözlettel. Dr.Szappanos Zsuzsanna

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kérdés: 2019. november 03., 20:41; Megválaszolva: 2019. november 05., 06:59

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Szèp Napot Doktornő! Olyan problèmàval fordulok Önhöz,hogy 8 èves fiam pár hónapja nem folyamatosan ,de gyakran làbujjhegyezve jàr! Ami még ijeszt olvastam a little korról,hogy ez az egyik tünete! Kèrdèsem az lenne,hogy ez a kór màr...
        Fülzúgás miatt MR vizsgálatra került sor. A leletem kiértékelése csak később történik, addig is szeretném tudni, hogy esetemben lesz-e szükség vagy lehetőség neurológiai vagy más, (nem fül-orr-gégészeti) kezelésre, illetve a jelzett...
        Tisztelt webbeteg szakértő! Kb. Másfél hónapja tapasztalok magamon testszerte izomrángásokat. Gyakorlatilag a testem minden részén. Ezek nem folyamatosak, van hogy órákig semmi, aztán valahol beráng. Emellett néha fájnak az izmaim, combomban,...
        Kedves Doktornő˛/Úr! Másfél hónapja elkezdődött zsibbadni az arcom,de akkor még csak néha néha zsibbadt. Pár napja már egész nap folyamatosan zsibbadt az arcom. Mintha fogorvos érzéstelenítő injekciót adott volna. De nem a fogaim...
        Tisztelt Doktor úr. 34 éves férfi vagyok. Úgy féléve nagyon rosszul alszom, úgy érzem nem tudok mély alvásba lépni. Mikor leteszem a fejem, furcsa szédülés és elájulás közeli érzés jön rá. Mintha nem kapna a fejem elég vért, ahhoz...
        Jó napot kívánok. 2017ben volt koponya CT vizsgálatom,utánna MR vizsgálat,utánna ismét CT vizsgálat. Mind a kettő ct negatív lett,nem találtak kóros elváltozást. 2017ben amikor a két ct között volt egy koponya MR vizsgálat, ami csak...
        Tisztelt Doktornő! Körülbelül egy hónapja kezdődött a lábzsibbadós mizériám. A balatonról tartottunk hazafelé, mikor a vonatúton kicsit elülhettem a lábamat, és zsibbadni kezdett. A vasútállomástól hazáig a kocsiutat azt hittem...
        Tisztelt Doktornő/Úr! Pár éve nyaki gerinc problémával küzdök. Spondylosis, polydiscopathia, protrusio is ki mutatták. Egy hónapja erős tarkó táji fejfájásom van a jobb oldalon ami pihenésre elmúlik viszont ha mozgok újra elő jön....
        Tisztelt Doktor Nő! Doktor Úr! Problémáim kb 3 hete kezdődtek. Első rosszullét ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, mivel már éltem át ilyet pár éve, forgó szédülésem volt egész nap, minden mozdulatra rosszabbodott, hánytam is,...
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Kb 2 hete folyamatos álmosságot érzek, hiába alszom eleget. Nem vagyok stresszes, nem dolgozok túl sokat, nincs ismert betegségem. Kb 2 napja nagyon rosszul vagyok emiatt, bármelyik percben el tudnék aludni akár munka...