Lábfájdalom több hónapja

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Nem jelöltem meg szakterületet, de jelenlegi információim alapján gerinc problémákkal, mozgásszervi szakiránnyal kapcsolatos a kérdésem. Több hónapja folyamatos (2 hónapja vagyok táppénzen) feszülő, izomgörcs szerű fájdalom uralja a bal lábamat. Főként a vádlim hátsó bal külső része, de fel és le is kisugárzik comb és lábfej irányba is. Reumatológia kezelés alatt állok, de eddig nem igazán tapasztalok gyógyuló változást, inkább csak fájdalomcsillapodást. Szinte teljes ülésképtelenség a jellemző, azaz ülő helyzetben erősödik a fájdalom. Így is indult 3 hónapja, csak ülő helyzetben fájt, felállva lecsillapodott, tudtam terhelni, elég nehéz fizikai munkám van, el tudtam látni. Aztán 2 hónapja egyik reggel már alig bírtam lábra állni, járni, azóta szinte minden pozícióváltás (ülés-felállás-lefekvés) közben belehasít a fájdalom. Valamint köhögéskor, tüsszentéskor, magasra nyújtózáskor szintén. Még előzmény lehet, előtte pár hónappal több hétig erős derékfájdalmam volt főleg a bal csípőmben. Szeretnék kérni egy véleményt fentiek, valamint mellékelt CT leleltem alapján, milyen irányban lenne javasolt a kezelés folytatása, kérése a kezelő orvosomtól. Választ Köszönettel, Tisztelettel Zsombor

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza discus hernia témában

Kedves Kérdező! Panaszait ágyéki gerinc porckorongsérv okozza. Amennyiben a konzervatív terápia eredménytelen, gerincsebészeti konzílium szükséges. A porkorong sérv műtét végleges megoldást hozhat. Minden jót kívánok. üdvözlettel. dr. Szappanos Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2018. március 10., 16:44; Megválaszolva: 2018. március 12., 19:03

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

MRI LELET VALÓBAN SÉRV
Tisztelt Doktornő! Hónapok óta vannak, derékfájdalmaim illetve az utóbbi időben már az alsó lábszáram is rendszeresen zsibbad. Voltam mr viszgálaton melynek a...
Gerinc betegség, Mr vélemény
Tisztelt Doktornő! Nov, 29én kiszakadt nyaki sérvvel sürgősségi műtétem volt, implantátumot kellett berakni! hét múlva, bal lábamba, és derékba kezdődött a...
Alváskor jelentkező rosszullétek
Tisztelt hölgyem. Az a problémám, hogy, amikor alszok előfordul, hogy lüktetést érzek a mellkasomban, nehéz levegőt vennem vagy mozognom, zsibbad mindenem, ha...
Koponya MR elemzése
Tisztelt Doktornő! Kérem értelmezze nekem az MRI leletet. Az MRI vizsgálat kontrasztanyaggal történt. Natívan T1 súlyozott sagittalis, T2 súlyozott, DWI és SWI...
Fejfájás potencianövelő után?
Tisztelt Doktornő! Kőrubelül 1 hónapja szexuális együttléthez használtam tadalafil tartalmú készítményt. Ezt használtam már előtte mindig volt egy kisebb...