kéz gyengülés

Tisztelt Doktornő! 3 évvel ezelőtt nyaki gerincsérvet (CV-VI) állapítottak meg nálam (jobb oldali túlsúllyal, gyöki érintettséggel) , illetve a CIV-VI-ig körülírt centrális kiboltosulást. Akkor nagyon erős fájdalmaim voltak, főleg mindkét karban. A konzervatív kezeléseknek és gyógytornának köszönhetően műtét nélkül "megúsztam", bár nem vagyok tünetmentes. Ugyanakkor sajnos ismeretlen eredetű gyulladásos gerincbetegségben is szenvedek, ennek fellángolásos időszakaiban a kezem izületei is érintettek SPA-ra vizsgáltak de nem igazolódott (édesapám spa beteg) . Jelenleg gyakran fájnak és gyengülnek a karjaim, egyre többször kiejtek a kezemből dolgokat, apró tárgyakat nehezen tudok megfogni, pl. a sózás nem megy, időnként olyan gyenge a kezem, hogy nem tudok egy csavaros kupakot levenni vagy a fogkrémet kinyomni. A legilyesztőbb számomra, hogy az utóbbi hetekben napjában többször előfordul, hogy nem tudok kézzel írni. Ha megfogom a tollat gyenge a tartása (főleg a hüvelykujjammal) , ha próbálom szorítani akkor enyhén remeg, de nem sikerül, és nem tudom irányítani a kezem, hogy formálja a betűket.Ilyenkor teljesen képtelen vagyok az írásra, csak irka-firkára vagyok képes. Ez nem folyamatos, régebben is előfordult, kb. kéthavonta egyszer, most már napjában többször. A bal kezemel, bár az is gyengül tudnék írni (ha balkezes lennék) tehát abba nem jelentkezik ez a kifejezett tünet. A kérdésem tulajdonképpen az lenne, hogy egy esetlegesen "rosszabbodott" gerincsérv okozhat-e ilyen tüneteket, vagy inkább a gyulladásos gerinc betegségére lenne jellemző? Azt hiszem az fontos, hogy nem a fájdalom nem engedi megfogni a tollat, hanem a gyengeség. Illetve fontos kérdés számomra, hogy ez az állapot javítható-e bármivel akár egy esetleges műtéttel, vagy egy idő után visszafordíthatatlanná válik. 44 éves nő vagyok és irodai munkát végzek ezért sajnos rendkívüli problémát jelent számomra az írásképtelenség. Egyéb tüneteim: nyakból karokba sugárzó enyhe fájdalom (folyamatos) , mindkét kar zsibbadása az ujjakig, főleg éjszaka. A nyakam mozgástere beszűkült mindkét oldalra fordításkor rendkívül fájdalmas. A gyulladásos gerincbetegségem tünetei között főleg az SI izület okozta fájdalom, ülőgumóba, bal lábba sugárzóan. Lumbális gerincszakaszom rendben van.

Dr. Szappanos Zsuzsanna válasza Nyaki porckorong sérv témában

Kedves Kérdező!

A 3 évvel ezelőtt igazolódott jobb oldali CV-VI nyaki porckorongsérv sajnos kiújulhat, és okozhatja a jobb kéz mozgásának gyengeségét, az ujjakba is kisugárzó kar fájdalmat. Hogy pontosan mennyire érintettek az idegek, azt elektro-neurographiás vizsgálattal ki lehet mutatni. (ENG)

Az ön által gyulladásos gerincbetegségnek nevezett probléma az idegrendszert nem érinti, ez egy mozgásszervi, ízületi betegség, mely hozzáadódik az ideggyöki nyomás okozta fájdalomhoz.

Ha az ENG vizsgálat kimutatja a gyöki idegkárosodást, abban az esetben mégis át kéne gondolni a műtéti megoldás lehetőségét is.Végül fontos lenne az újbóli nyaki gerinc MRI vizsgálat is, hogy a megfelelő kezelési módról dönteni lehessen.

Bizonyos esetekben azonban a konzervatív terápia, komplex fizikoterápia és megfelelő gyógyszerek mellett tünetmentessé válhat. Az irodai, ülő munka sajnos nem használ az Ön betegségének.

Minden jót kívánok. Üdvözlettel: Dr.Szappanos Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2016. április 19., 16:37 ;Megválaszolva: 2016. április 20., 06:52
Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek
MR-vizsgálat eredmény
Tisztelt doktornő.Nem haragudjon, hogy zavarom.Nem tudtam az orvosok közül kinek kellene feltennem a kérdésem.Decemberben voltam mr-vizsgálaton és az...
Gerincsérv, műtét vagy nem?
Tisztelt doktor úr/nő! Szeretnék felvilágosítást kérni egy nyaki gerincsérv problémáról.2009ben volt egy c4 es nyaki porckorongsérv miatt...
Gerinc MRI lelet
38 éves nő vagyok. Két hete voltam háti gerinc+lumbosacralis gerinc MRI vizsgálaton, melynek a lelete a következő: "A nyaki lordosis kyphosisba...
Neurológia
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 41éves vagyok. A tüneteim: kéz-láb zsibbadás, itt-ott fájnak a végtagjaim, majd elmúlik. Ha fáradt vagyok...
2 hónappal nyaki porckorongsérv után
18 éves lány vagyok. 2 hónapja műtöttek kiszakadt nyaki porckorongsérvvel. Eddig semmi problémám nem volt, de az utóbbi két napban izomfájdalom...