Gerinc MRI lelet

38 éves nő vagyok. Két hete voltam háti gerinc+lumbosacralis gerinc MRI vizsgálaton, melynek a lelete a következő: "A nyaki lordosis kyphosisba hajlik, diszharmonicus. C V/VI discusokon kiterjedt jobb paramedialis sérv van, mely a durazsákot nyomja, a myelon ventralis kontúrján íves benyomatot okoz, de myelopathiára utaló jel nincs. C VI/VII discuson a centrális sérv mellett széles körkörös előboltosulás is van, mely mindkét neuroforamenbe is beterjed, a myelon ventralis kontúrján íves benyomat látszik, mindkét oldali C 7 gyökkilépés összenyomott. Egyértelmű myelopathiara utaló jel itt sincs. A háti kyphosis és ágyéki lordosis íve is csökkent, diszharmonikusak. A zárólemezek egyenes lefutásúak, rajtuk mérsékelt fokú spondylosis látható. A háti szakaszon megfigyelhetőek kisebb discus előboltosulások, ezeknek számottevő térszűkítő hatása jelenleg nincs. Az L III discus kissé, dehidralt, rajta keskeny körkörös előboltosulás is van, a kisizületekben előrehaladott arthrosissal, lényeges gyöki érintettség nélkül. Az L IV discus, dehidralt, rajta körkörös előboltosulás látható, a kisizületekben előrehaladott arthrosissal, mindkét oldali lateralis recessus beszűkült, kissé összenyomottak. Vélemény: mérsékelt spondylosis jelei a teljes gerincszakaszon. C V/VI és C VI/VII kiterjedt discus sérv, kétoldali c 7 gyöki compressioval. L III, L IV discopathia, protrusio illetve spondylarthrosis enyhe fokú kétoldali L5 gyöki érintettséggel. " A lelet láttán nagyon elkeseredtem. Jelenleg mérsékelt csípőízületi fájdalmam van, változó intenzitású teljes bal kari zsibbadás és szintén a bal oldalon naponta többszöri erőteljes fájdalmat érzek a sarok belső talpi részén. Érdeklődni szeretnék, hogy mire számíthatok a jövőt illetően, milyen kezelésekre lesz szükségem, mivel tudom elősegíteni mihamarabbi gyógyulásom? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Kerekes Éva válasza nyaki porckorong sérv témában

Tisztelt Érdeklődő! nincs miért elkeserednie, hiszen a porckorongérv nem életveszélyes betegség, nem daganat, ami váratlanul éri az embert. Önnek vannak panaszai, és az MR lelet feltárta, hogy hol vannak az elváltozások., de a lelet semmit nem befolyásol- maximum az idegsebészt, hogy műtéti megoldást javasol-e., De ez nem daganat, rosszabb nem lesz, mint most. Az MR leleten látható eltérések meggyógyulni nem fognak, de az emberek többsége jól megtanul együtt élni a panaszokkal. Javulás a tüneteiben gyógytornától, masszázstól, gyógyfürdői kezelésektől várható. Ha fekve, gyógyszerek szedése mellett is fáj, idegsebészeti vizsgálata javasol. Tartós panaszmentességet!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. szeptember 05.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Fokozódó váll- és kézfájdalom,...
Tisztelt Szakértő Orvos! Édesapám nevében szeretnék kérdést feltenni, ugyanis hónapok óta tartó, fokozódó fájdalma van, amire ezidáig nem született sajnos...
Kéz gyengülés
Tisztelt Doktornő! 3 évvel ezelőtt nyaki gerincsérvet (CV-VI) állapítottak meg nálam (jobb oldali túlsúllyal, gyöki érintettséggel), illetve a CIV-VI-ig...
MR-vizsgálat eredmény
Tisztelt doktornő. Nem haragudjon, hogy zavarom. Nem tudtam az orvosok közül kinek kellene feltennem a kérdésem. Decemberben voltam mr-vizsgálaton és az...
Nyaki porckorongsérv konzervatív...
2015 február 3.-án MRI vizsgálat során megállapították, hogy többek között ". CV/VI. discuson körkörös protrusio mellett centálisan széles alapú kb. 6 mm-es...
Nyaki és derék mr
Tisztelt Doktor Úr! Legyen szíves elmagyarázni a leletemet. Előre is köszönöm a válaszát! A nyaki gerincről sagitalis T1, T2, ÉS STIR, axialis és coronalis T2...
Gerincsérv, műtét vagy nem?
Tisztelt doktor úr/nő! Szeretnék felvilágosítást kérni egy nyaki gerincsérv problémáról. 2009ben volt egy c4 es nyaki porckorongsérv miatt, csontlapátból,...