Kislányom

Kedves doktornő! 3, 5 éves ikreim vannak. A kislányommal a születétésől kezdve járunk különféle szakrendelésekre. Kis fejkörfogattal született, ennek követésére állandó neurológiaia kontrollra járunk, a kezdetekkor volt koponya MRvizsgált, genetikai labor, de sehol semmilyen eltérést nem mutattak ki. Most 3, 5 évesen ép értelmű, beszédes, cserfes, óvodába járó, barátságos kislány, a neurológus sem lát semmilyen problémát. Egy idegen észre sem veszi rajta a kis fejet, mivel arányosan kicsi és tényleg értelmes, mondókákat, verseket tudó kislány. Gasztroneeterológiai rendelésre kezdtünk járni, ma voltunk vérvételen, mivel a kislányom kis súlyú, étvágytalan. A doktornő rákérdezett a fejkörfogatára, valamint az ambuláns lapra ráírta, hogy mesocephal és madárarc. A neruológián ezek a jelzők eddig soha nem hangzottak el (microcephal alkat igen), segítene doktornő érteelmezni ezeket?

Dr. Kerekes Éva válasza mikorcephalia témában

Tisztelt Érdeklődő! Az adott fogalmakat a neurológusok nem használják. A mesocephal jót jelent, mert ellentétben a mikrocephallal, ami kisfejüséget jelent, a meso előtag közepest jelent, azaz a kislányt közepes-, és nem kisfejűnek véleményezte. A madárarc nem egy diagnózis, sok fejlődési rendellenesség és genetikai betegségnél írják le azt, hogy a gyermeknek madárszerű arcvonásai vannak, de sok egészséges gyermeknek is ilyen apró vonásaik vannak.. gondolom, a gastroenterológus azt szerette volna rögzíteni önmagának, hogy egy normálfejű, kismadárra emlékeztető arcú kislányt vizsgált. Remélem, a gastroenterológia nem talál komoly felszívódási zavart, és lassan mindenki megnyugszik, hogy a kislányuk egy törékeeny alkatú bájos, okos hölgy lesz..

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2016. március 23.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...