Baba fennakadó szemei

Tisztelt Doktornő/Doktorúr! Nyolc hónapos babámnak kb.egy hónapja, néhányszor egy nap, egy-egy másodpercre fennakadnak a szemei. Ezt eddig akkor volt megfigyelhető, mikor repülőzött (előre-hátra dölöngélt, kezeit oldalra tartva), illetve, amikor hintázott (térdein és karjain előre-hátra hintázott). A napokban akkor is feltűnt, amikor saját lábára állt és közben kifeszítette magát, ekkor fogtam a hóna alatt, mert még nem tud állni magától. Ma az etetőszékben, ahogy odahajoltam, közel az arcához, akkor is egy pillanatra felnézett. Nem tudom a jelenséget pontosan meghatározni. Olyan, mint, amikor mi felnőttek egészen felfelé fordítjuk mindkét szemgolyónkat, szóval nem egy természetes szemmozgás. Néha elég ijesztő, sokáig azt hittem, a plafont nézi, de már nem tudom. Gyerekorvos szerint a játék közben elszédül és reflex-szerűen kiakadnak a szemek. Pont ezt követően vettük észre, hogy az etetőszékben is csinálta. Nagyon aggódom! Kérném mielőbbi válaszukat! Köszönettel! Nikcsi

Dr. Kerekes Éva válasza felfelé tekintés témában

Tisztelt Érdeklődő! Megnyugtatni nem tudom- a panaszolt jelenséget látni kell a neurológusnak, és még így is gyakran nehéz kideríteni, mi az oka.. Lehet epilepsziás roham-és láttam már olyat csecsemőnél, hogy nem záródó gyomorszáj miatt a nyelőcsőbe visszacsorgó gyomortartalom okozta ezt a szemmozgást. Kérjenek időpontot és beutalót gyermekneurológushoz, és addig készítsenek néhány videófelvételt telefonnal, amit majd be tudnak mutatni a neurológusnak. Megnyugtató leleteket kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. szeptember 02.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Mennyire kell aggódnom az agyi...
Tisztelt Doktornő! Voltam más panasz miatt pár hete MR vizsgálaton, ahol véleményként ezt írták: “A bal arteria ophtalmica eredésénél kis...
Dulsiveat szedjem tovabb?
Zsibbadasos panaszaim (ill. szurkálas, bizserges) vannak 2 éve, főleg a lábamban, de arcon kezdődött. Pszichiater szorongasos panasznak...
Agyi aneurizmával milyen magasságig...
Kedves Doktornő! 16 évvel ezelőtt szédüléssel kórházba kerültem. Agytörzsi keringési rendellenességet diagnosztizáltak. A vizsgálatok során...
Nge eredmény
Tisztelt Dr. Nő! Az alábbi értékek értelmezésében kérek segítséget mit jelentenek. Motor nerves: bal axilla-elbow last sd 2,9 Amp Sd 3,0 CV...
Post zoster neuralgia?
Kedves Doktornő! Hat hete kezdődött egy övsömör a jobb oldali törzsön és a hasam jobb oldalán. Azóta kezelés Acyclovir 10 napig és azóta is...
Öröklött túlzott éberség?
Tisztelt Doktornő! Soha életemben nem tudtam ülve elaludni, éjjel se, gimnazista koromban sem, főiskolásként,sőt még sorkatonaként se....