Neuropátia, Als, egyéb?

Tisztelt Doktorúr/Doktornő! 28 éves férfi vagyok, gondjaim tavaly októberben kezdődtek. A belgyógyászaton Supplin antibiotikum, és Medrol szteroidos gyulladáscsökkentőt írtak fel, amely szedésekor már aznap szédülés és végtag érzéketlenség jelentkezett. A bal karom szinte teljesen kiütötte, mozgatni tudtam, de az érzés hasonló volt az elzsibbadáshoz (nem, amikor bizsereg, hanem, amikor nem érzi az ember). A kontrollálása is kissé nehézkesebb volt, valahogy "túllendült" mindig. A supplin abbahagyása után a szédülés fokozatosan elmúlt, de a karom érzéketlensége még sokáig megmaradt. A körzeti orvos neuromultivitamint írt fel, azt szedtem két hétig és jobban is éreztem a karom, de sokáig nem mertem szedni a "nem várt neurológiai mellékhatások miatt". Azóta a probléma hol előjön, hol elmúlik, főleg stressz helyzetknél veszem észre. Jelenleg is államvizsgára készülök, és megint jelentkezett a probléma. Eleinte a lábam is érzékenyebb volt, néha olyan érzésem volt, mintha össze akarna csuklani, de az is csak a bal oldalt, azóta szerencsére azzal nincs gond. A supplin mellékhatása lehet neuropátia, így félek, hogy kialakult nálam. Nem tudom az gyógyítható-e? Neurológiai szakrendelésre csak hónapok múlva lesz időpont, így érdeklődnék, hogy mi okozhat ilyen problémát, esetleg állhat-e komolyabb, akár életveszélyes betegség a háttérben (ALS, daganat stb)? Körülbelül 3 éve, már volt szédüléses panaszom, akkor MRI felvétel készült, de semmit nem találtak, fokozatosan elmúlt a problémám, de ilyen kar érzéketlenség még nem volt. Jelenleg is gépelek a kezemmel, tehát a mozgatás megy. Sajnos az egyetem és a munka miatt sokat ülök számítógép előtt, és régebben is jellemző volt, lehet valami nyaki probléma ennek az oka, és a gyógyszer csak felerősítette? Esetleg vérnyomás probléma, mivel édesapámnak magas, lehet, hogy lassan nálam is kialakul?, De mi okozhatja, hogy csak a bal oldal ilyen? Neurológiára mindenképp megyek, de addig valami támpontot kaphatnék esetleg? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Kerekes Éva válasza érzészavar témában

Tisztelt Érdeklődő! Természetesen klátatlanban semmi konkrétumot nem tudom mondani. ALS biztos nem, a polyneuropátia sem ilyen (a gyógyszerektől nem kell félni, nem azért találták fel őket, hogy ártsanak, a mellékhatásokat nem érdemes elolvasni, de érdemes megkérdezni azt az orvost, aki felírta, hogy milyen mellékhatásokra számíthat). És érdemes bízni az orvosában, mert egyébként pontosan olyan helyzetbe keveredik, mint most.. az interneten soha nem találja meg a választ, hog mi a diagnózisa, ehhez személyes vizsgálat kell!, amit az orvos felírt, vegye be, a mellékhatásokat az orvosának mondhja el, aki eldönti, hogyan tovább. Remélem, a neurológiai vizsgálat megnyugtatóan zárul (és Ön meg is bízik a neurológusban), addig pedig szedje a háziorvos által felírt neurovitaminokat!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. június 02.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Érzészavar
Tisztelt Webdoktor!, Amikor azt tanácsolta konzultáljak orvossal gondolom a háziorvosomra célzott, de én őbenne sajnos nemigazán bízom meg... Máshoz meg...
Érzészavar
Tisztelt webdoktor! Tegnap felvázoltam a problémámat (lófarok-szindróma gyanúja, nyeregérzés-zavar, merevedési problémák, porckorongsérv, visszatérő-állandó...
Lófarok szindróma?
Tisztelt doktor! Az utóbbi 6 évben buszsofőrként dolgoztam és az utóbbi években (különösen hosszú műszakok után) sok ülés hatására kellemetlen szúró érzést...
Libabőr
Kedves Doktornő! Az utóbbi időben gyakran tapasztalok libabőr érzést, ez van, hogy a felálló szőrzettel társul, van, hogy nem. Sokszor végigfut rajtam,...
Idegkárosodás
Tisztelt Doktornő! Jelenleg aktív kerékpáros sportoló vagyok. Hosszú távú túrákon/versenyeken is részt szoktam venni. Tavaly 1, 5 évig sajnos helytelenül...
Lüktető, kisugárzó érzés a testem jobb...
Tisztelt Doktor nő/úr! Gyerekkorom óta a jobb oldalamon, nem egy konkrét pontból, inkább területből kiindulva, az egész jobb felemre kiterjedő különös érzés...