Agyi infarktus?

Dr.Úr/Nő! Nagyon aggódom 58 éves nővérem állapota miatt. 5 éve agyinfarktust diagnosztizáltak nála. Kezdeti jobblét után remegett a keze, a járása bizonytalanná vált. Sokszor elesett. Később elkezdett hányni, minden előjel nélkül. Étvágytalan lett, sokat fogyott és egyre gyengébb lett, hiányzott a késztetés ahhoz, hogy egyáltalán felkeljen reggel. Depresszióval is kezelték, de nem sok eredménnyel. Inkontinens lett. Egyre romló állapotának okát nem vizsgálták további irányban, még nem 6 hónapja ismét kórházba került, saját lábán (igaz vezetve) ment be a kórházba, de 4 hét után úgy jött ki, hogy egyáltalán nem tud lábra állani, comb izmai teljesen ernyedtek és nem akar v. nem tud beszélgetésekbe bekapcsolódni. Kérdésekre is csak 1-1 szóval válaszol egy kis idő múlva. Meg nem történt dolgokat mond. Agyi gyulladást feltételeznek orvosai, erre most steroidot szed. Kisebb mértékű, de több helyen előforduló infarktust állapítottak meg ismét. Az érintett terület a korábban érintett területtel megegyező, de másik oldalalon, amely az érzelmek területe. 6 hónapja a következő labor eredményt kaptuk a Pécsi Tudományegyetem Laboratóriumi Intézetéből: Iránydiagnózis: I6380 agyi infarktus, egyéb Liquor összfehérje# 1670 mg/l Liquor albumin# 627 mg/l Liquor IgG# 268, 0mg/l Serum albumin # 30, 6g/l Serum IgG 7, 4 g/l Albumin hányados(*10E-3) # 20, 5 IgG/albumin index # 1, 76 Liqour IEF/IgG, detektálás #. Oligoklonális gammopathia Serum IEF/IgG, detejtálás #. Poliklonális Vélemény # 2-es típusú fehérjekép, intratecnálisIgG szintézis jelei, vér-agygát jelentős érintettségével. A ' x' megjelöléssel feltüntetett vizsgálatok kívül esnek a laboratóriumunk akkreditálásának területén. Megkérdezhetném a véleményét erről az eredményről? Se kreatinin-kináz megh. 500 U/l

Dr. Kalóczkai Andrea válasza stroke utáni állapotromlás témában

Kedves Kérdező! A tünetek és a laboreredmény is valamilyen gyulladásos betegségre utalnak az agyban. Ugyan részletezte a tüneteket, de ez igy is kevés a pontosabb diagnozishoz. Kérem keresse fel a beteg neurológus orvosát, és vele beszélje meg a testvére állapotára vonatkozó aggodalmait. Sajnos az ilyen betegségek nem biztosan gyógyithatóak. Gondolom a Pécsi Klinikán mindent megtesznek a betegért.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Kalóczkai Andrea
Dr. Kalóczkai Andrea
Megválaszolva: 2014. március 30.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Nge eredmény
Tisztelt Dr. Nő! Az alábbi értékek értelmezésében kérek segítséget mit jelentenek. Motor nerves: bal axilla-elbow last sd 2,9 Amp Sd 3,0 CV...
Post zoster neuralgia?
Kedves Doktornő! Hat hete kezdődött egy övsömör a jobb oldali törzsön és a hasam jobb oldalán. Azóta kezelés Acyclovir 10 napig és azóta is...
Öröklött túlzott éberség?
Tisztelt Doktornő! Soha életemben nem tudtam ülve elaludni, éjjel se, gimnazista koromban sem, főiskolásként,sőt még sorkatonaként se....
Bizsergő láb
Tisztelt Dr. Nő! 48 éves nő vagyok és szeretném a tanácsát kérni. E hét szerdán voltam neurológián, mivel Nyugtalan Lábszindróma gyanús...
Aurás migrén
Tisztelt Doktornő! 40 éves nő vagyok, normál testalkatú. 12 éves korom óta van aurás migrénem, ami először egy teniszezés alkalmával...
Gerincen lévő gyöktasak ciszta...
Kedves Doktornő! Az alábbi tüneteim vannak: szexuális diszfunkció kb 2,5 éve enyhe vizelet inkontinenecia széklet ürítési nehézségek...