Alvás közben jelentkező "bénulás"

Jó napot kívánok! 25 éves nő vagyok, 2012,decemberében epilepsziát diagnosztizáltak nálam, egy görcsroham után. Azóta nem jelentkezett semmi roham nálam, Lamolepet szedek. 2013 tavaszán-nyarán (nem emlékszem pontosan) jelentkezett először nálam a következő: Éjszaka álmomban egy meleghullám vonult végig a fejem tetejétől a lábujjamig, ezzel egyidejűleg, mintha lebénult volna az egész testem, és ezt erős fülzúgás is kísérte. Tudatomnál voltam, mert tudtam, ha megmozdulok elmúlik, de nem tudtam, csak egy kis idő múlva. Ezek a rosszullétek többször is jelentkeztek, van, hogy egy-.két hónap kimarad. Lehetséges a stressztől? Utóbbi időkben nem igazán aludtam jól, illetve nehezen aludtam csak el.

Dr. Kerekes Éva válasza éjszaka észlelt jelenség témában

Tisztelt Érdeklődő! Hát lehet alvászavar is, amit akár a Lamolep, akár a sztressz idézhet elő, és lehet rohamjelenség. Jelenleg sürgős teendő nincs, de a következő kontroll kapcsán beszélje meg az epileptológusával ezt a jelenséget. Gyógyulást kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 04.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Valóban migrén?
Tisztelt Dr. Nő! Közel 2 éve, derült ki, hogy migrénes vagyok. Kardiologia vizsgálatok negativak, vernyomas rendben, labor negativ....
Agysorvadás véleményezése
Tisztelt Doktornő! Az alábbi Mr-lelet alapján kérem a szakvéleményét. Természetesen felkeresünk neurológus szakorvost, de tekintettel...
LS-MR lelet.
Tisztelt dr nő. Az elmult néhány hónapban fájdogál a, derekam a bal oldalon, hozzájön egy here-gát fenék zsibbadás ami még lemegy a bal...
Dopamin szintje Parkinson kórban
Tisztelt Doktornő! Parkinson kórral kezelnek, ezért végeztettem a Synlabban egy dopamin mérést melynek eredménye 372 ng/L lett. Ez a...
Mr vizsgalati eredmeny
Jó napot dr Nő, voltam Mr vizsgálaton es amit nem értek ide írnám, hogy mi lehet a baj. (fuldugulas érzés miatt mentem mr vizsgálatra ez...
Gerinc probléma?
Tisztelt dr ur/nő. Egy ideje már fáj a, derekam és nemrég nehezet emeltem, amióta csatlakozott egy huzó zsibbadó érzés a bal herében...