Meg lehetett-e volna menteni, ha hamarabb ér oda a mentő?

Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Férjem (38 évesen) augusztusban halt meg, edzés közben esett össze. A kiérkező orvos boncolást kért, mert szívmegállásra gyanakodtak ugyan, de nem volt egyértelmű. A boncolási jegyzőkönyvben az alábbi szerepelt: a jobb oldali alsó kisagyi verőér kóros tágulatának repedéséhez társult lágyburok közötti kiterjedt vérzés következtében halt meg. A napokban tudtam meg, hogy, amikor összeesett, az edző odasietett hozzá, látta, hogy zavart a tekintete a férjemnek és nehezen vesz levegőt, így azonnal hívták a mentőket. Az edző elmondása szerint kb. 5 perc múlva leállt a férjem légzése, ekkor telefonon segítséget kapott, hogy miként végezze az újraélesztést, amit meg is tett, mindaddig, míg a mentők meg nem érkeztek. A mentők sajnos fél óra múlva érkeztek meg a helyszínre, folytatták az újraélesztést, a harmadik kísérletnél visszajött a férjem pulzusa, de kb. 10 perc után ismét leállt a szíve és utána már nem sikerült visszahozni. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben lett volna-e nagyobb esély a túlélésre, ha a mentősök nem fél óra elteltével érkeznek és hamarabb megkezdik a szakszerű újraélesztést, illetve egy ilyen jellegű agyvérzésnél mire lehetett volna számítani, ha túléli a férjem. Köszönettel.

Dr. Kerekes Éva válasza agyi értrágulat megrepedése témában

Tisztelt Érdeklődő! A verőér-tágulat megrepedése mindig életveszélyes állapot. a beteg életkilátásait az befolyásolja, milyen mértékben lepi el a vér az agyat. Az leírásából a vérzés kifejezettsége, elhelyezkedése, kiterjedtsége nem, derül ki, de abból, hogy a férje fél órán belül meghalt, az, derül ki, hogy a vérzés mértéke az élettel összeegyeszhtetetlen volt. Az újraélesztésenk csak szívleállásnál, fulladásnál van értelme, agyérketesztrofáknál nem, mi nem is szoktuk alkalmazni. Ilyenkor a légzés- és szívleállás az agytörzsi légzés-és szívritmus irányító központra kiterjedő vérzés miatt történik, és a szív masszása, meg a mesterséges belégzés nem segít. A férje sajnos menthetetlen volt. Ha a vérzés nem ilyen súlyos, és túléli, lehetett volna esélye a felépülésre, de azt jelenleg már nem lehet megmondani, hogy maradványünetek nélkül gyógyúlt volna-e.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. december 23.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Gerincen lévő gyöktasak ciszta...
Kedves Doktornő! Az alábbi tüneteim vannak: szexuális diszfunkció kb 2,5 éve enyhe vizelet inkontinenecia széklet ürítési nehézségek...
Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?