Agyinfarktus a kisagyban

Fiamnak állandó fejfájása volt. Négy hónapja szinte állandóan. Szemészeten, fül-orr-gégészeten, neurológusnál stb. mindenhol azt mondták, hogy nem találnak semmi problémát. Egyik éjjel rosszul lett, végig hányta az éjszakát, semmi nem maradt meg benne, szédült, nem tudott menni, még két lépést sem egyenesen. Tántorgott, mint aki nagyon részeg. Az ügyelet nem jött ki, azt mondták adjak neki hányáscsillapítót, ők is csak azt tudnának adni neki. Kihívtam a háziorvost rendelési időben, ő megvizsgálta és azonnal mentőt hívott. a mentő bevitte a kórházba ott hosszú várakozás után készítettek MRI-t és kiderült, hogy vérzik egy ér a kisagyban. Megint hosszú várakozás, utána csináltak koponya CT-t. Egy napot fektették az intenzíven, és csak a következő nap szállították át az idegsebészetre. Csütörtökön bekerült és csak hétfőn műtötték meg. Kiadták az intenzívről másnap reggel, este elvesztette az eszméletét, visszakerült az intenzív osztályra, lélegeztették egy héten keresztül, az intenzíven azt mondták, hogy elhalt a kisagy egy része, és nagy a valószínűsége, hogy nem ébred fel a gyerek, ha esetleg mégis, akkor maradandó károsodása lesz. Egy hét után kezdték csökkenteni az altatószert, kezdett ébredni. Két napig szépen kommunikáltunk vele, mi beszéltünk ő jelzett a kezével, mindent megértett, mindenre válaszolt a kezével, mivel a szájában volt a lélegeztető cső. Egy hét után mondták, hogy az ideggyógyász megvizsgálta, és azt mondta, minden rendben van. Másnap visszaaltatták, és gégemetszést végeztek nála, azt mondták azért, mert nem tud nyelni, nem működik a garat reflexe. Kérdésemre, hogy mikor fog tudni nyelni, agy beszélni, azt mondták, hogy a fül-orr-gégész majd többször megnézi. Ez az infarktustól lehet, vagy az altató csőtől? fog-e tudni nyelni, enni, beszélni?

Dr. Kerekes Éva válasza kisagyi stroke témában

Tisztelt Érdeklődő! sajnálom, hogy a fiatalember ilyen súlyos betegségben szenved, ez igen ritkán fordul elő ebben a korban. A gégemetszést igénylő probléma az alapbetegségének a következménye, gondolom, de látatlanban nem tudom megítélni, részemről ez csak egy feltételezés. azt viszont a kezelőorvosa sem tudja most megmondani, hogy fog-e tudni nyelni, enni, beszélni. Van, akinek sikerül, és van, akit szondával kell táplálni. A fiatalembernek teljes felépülést, önöknek sok türelmet kívánok!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. november 09.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Komoly agyrázkódás utáni teendők
Édesapám (68) két hete elájult, elesett, és beütötte a fejét, a CT eredményeit csatoltam. A baleset miatt nem emlékszik pl. a címére, és engem (a lányát)...
Gliosis meningeoma műtét után.
Kedves Doktornő! Egy olyan kérdésem lenne, hogy páromnak 2023. Májusában volt egy műtétje. Egy meningeomát távolították el. Most volt egy 6 hónapos MRI...
Kézzsibbadás/ érzékvesztés vibrációtól
Kedves Doktornő, Úgy kb másfél hete egy csiszológéppel dolgoztam itthon úgy 3-4 órán keresztül. Ahogy ilyenkor lenni szokott, munka után zsibogott a kezdem a...
Agyi Kisérbetegség
Tisztelt Doktornő! 48 éves vagyok és március óta van bizonytalanság érzésem (szédülés), kisebb nagyobb mértékben. Vannak napok, amikor viszont egyáltalán...
Fülzúgás koponya MRI összefüggés
Tisztelt Doktornő! Márciusban hallásmaradványt eredményező hirtelen hallásvesztésem lett fülzúgással párosulva. Készült koponya és egyben belső fül MRI...
Folyamatos nyelési inger
Kedves Doktornő, Pár napja küldtem Önnek levelet nyelési ingerrel kapcsolatban, és küldtem is egy agyi Mr leletet, ahogy jelezte is sajnos a vélemény részt...