Nem éreztem a lábam

Pár napja a számítógép elől felállva nem éreztem a lábam. Konkrétan nem bírtam megemelni, álltam rajta, de nem éreztem. Nagyon megijedtem elkezdtem erőltetni, amikor megindult, tudtam lépni egyet, majd erőltetésre még egyet. Odakint anyukám azt mondta, hogy mozgassam, hát mozgattam, ismét éreztem már, csak addig a két lépésig nem, de emelni nehezen ment. Zsibbadni kezdett ahogy ismét éreztem aztán jobb lett. A gerincem bal oldalán (mivel a bal lábam volt, ami nem mozdult) zsibbadt. Bementünk az ügyeletre, reflex vizsgálatot néztek, meg tudom fogni az orrom v sem, gerincem kopogtatták. Semmi nem volt. Elküldtek haza. Mi lehetett ez? Mit lehet tenni, h ne legyen ilyen többet? Azóta néha még gyengébben érzem azt a lábam (zsibbad picit, nehezebben lépek vele), meg a gerincem kicsit érzékeny azon a részen, de semmi egyéb tünet nem volt. Előre is köszönöm a választ!

Dr. Kerekes Éva válasza alsó végtag múló érzés és mozgás zavara témában

tisztelt Érdeklődő! ahogy Önt tájékoztatták, nincs baj. a tartós ülés következtében az ülőideg elnyomódott, amit ilyen panaszokkal jár. a számítógép előtt a legtöbben görbén ülnek, ami gerincferdüléssel, gerincfájdalommal jár. Rendszeres gyógytorna alkalmazása javasolt, jelenleg pedig napi 3x1 tabl B1 vitamin szedése addig, amig ezek a panaszok fennálnak (recept nélkül kapható).

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. április 17.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Vegetatív diszfunkcio? Kisrost...
Tisztelt doktornő! 41 éves 2 gyermekes anyuka vagyok. Egyik napról a másikra jöttek elő hideg meleg biszergeses panaszaim. Melyekhez...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek. Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...