Paresis elmúlhat-e

Jó napot! Agyvérzéssel születtem, jobb kezemmel nem nagyon tudok fogni csak a nagyobb tárgyakat, jobb lábam vékonyabb, mint a bal oldali és mozgatni sem nagyon tudom. A gyermekneurólogiára jártam eddig kontrolra ahol a diagnózis bno kódja g8000 volt. Az ORSZI szakhatósági állásfoglalásában azt írták, hogy jo-i túlsúllyal paresis észlelhető. A hetekben kontrollon voltam egy felnőtt neurológusnál aki azt írta a kezelő lapomon, hogy manifest paresis nincs, latens paresis próbák negatívak. A kérdésem az lenne, hogy ezek alapján elmúlt a jobb oldali bénulásom mert én nem vettem észre jobb kezemmel még mindig nem tudok fogni jobb lábam pedig még mindig nem úgy mozog, mint a bal. Üdvözlettel.

Dr. Kerekes Éva válasza paresis témában

tisztelt Érdeklődő' A felnőtt neurológiai vizsgálat során manifest, azaz a felnőtt neurológiában megszokott kifejezett bénulást nem találtak, ezeket szoktuk látni az agyvézésnél, lágyulásnál. Önnél finomabb finkciókiesés van, amit nem bénulásnak nevezünk, bár a leszázalékolás kapcsán nyilván fontos ez a kiesés, a neurológus számára viszont jelenleg már nincs teendő vele. Más a neurológiai vizsgálat szemszöge, és más egy rehabilitációs státuszban rögzitett szakzsargon. Remélem, a biztottség Önt megvizsgálta, és el tudta dönteni, milyen mértékben csökkent a munkaképessége, ugyanis ez viszont az ő feladatuk, nem a neurológusé.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 09.

Kérdések és válaszok: Neurológiai betegségek

Stroke utáni állapot
Tisztelt Doktor Nö, azt szeretném megtudni, hogy mit jelent egészen pontosan a zárójelentésen található diagnózis, illetve ez milyen...
Lehet-e SM?
Tisztelt Doktornő! 15 éves korom óta asztma és állandó fáradtság (semmi egyéb). 2020 óta viszont szerteágazó tünetek., Ami jön az kb marad...
Diffúziós eltérés értelmezése agyi MRI...
Tisztelt Doktornő! Azért keresem Önt, mert szeretném kikérni a véleményét egy nemrég készült agyi MRI és MRA vizsgálatomról. A felvételek...
Epilepszia?
Az elmúlt egy évben három alkalommal volt rövid ideig tartó, eszméletvesztéssel járó rosszullétem. Az Mri lelet alapján valóban...
MR vizsgálat
Mi az eredményem? Mi lehet a bajom? Es ezt lehet gyogyszeres kezelesel gyogyitani?
Mr lelet értelmezése
Koponya MR vizsgálat, axiális T2, DW, SWAN, 3D T2, sagittalis T1, 3D FLAIR mérés, rekonstrukciós képek készültek. A IV. agykamra átlagos...